Éles reakciók érkeztek az ellenzéki pártok képviselőitől Orbán Viktor tusványosi előadására. Ahogy korábban megírtuk, a miniszterelnök többek közt arról beszélt, hogy a magyar nemzetnek megvannak a képességei, amelyek segítségével független tud maradni, hogy a tőkés piacgazdaság kereteit, a demokratikus jogi és politikai intézményeket fenn kell tartani, de a társadalmi szerveződés módját meg kell változtatni, vagyis "demokrácia igen, liberalizmus nem". Illetve arról is szót ejtett, hogy "ha jövő év tavaszán beigazolódik az európai gazdaság kilátásaira tett helyzetértékelésünk, 2020 tavaszán egy második gazdaságvédelmi akciótervre lesz szükség, ősszel pedig egy harmadikra is."

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője a kormányfő tusványosi beszédére reagálva azt mondta:

Orbán Viktor vagy hazudik, vagy nem érti a világot, amikor azt állítja, hogy az vagy keresztény, vagy liberális.

Liberális demokráciát működtetni annyit jelent, elfogadom, hogy bárki dönthet a saját sorsáról, szokásairól, érzéseiről, meggyőződéséről, hitéről. A liberális jogállam tiszteli és erősíti a nemzetek összetartozását, nem lebontani, hanem erősíteni kívánja a nemzetek közös Európáját - mondta az ellenzéki politikus.

Gréczy Zsolt szerint Orbán Viktor évtizedes harca a saját maga által kreált ellenségeivel, nem szól másról, minthogy az állandó fenyegetettség érzését keltse a magyarokban, hogy diktatórikus hatalmát kiteljesítse.

"Szabadság vagy Orbán?; "Európa vagy Orbán?", még inkább ezek a kérdések a kormányfő szombati beszéde után

- mondta. Szerinte kérdés az is, hogy felszabadult, magabiztos nemzet lesz-e a magyar, vagy egy reszkető és állandó félelemtől elgyötört közösség.

Mint mondta, Orbán Viktor és a DK a világ minden lényeges kérdésében szemben áll egymással, mert a "történelem két teljesen eltérő útján" járnak. A DK az erős, szabad, egységes Európát kínálja, amelyben szabadon lehet élni - mondta Gréczy Zsolt

Gyurcsány Ferenc pártelnök a közösségi oldalán pedig úgy vélekedett, hogy Orbán Viktor miniszterelnök "évtizedes harca semmi másról nem szól, minthogy az állandó fenyegetettség érzését keltve saját, diktatórikus hatalma alá terelje a magyarokat".

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője szerint semmi más nem történt Tusnádfürdőn, minthogy Orbán Viktor miniszterelnök sikertelenül próbálta megindokolni, hogy "miért épített ki az elmúlt években egy erőszakos, tolvaj maffiaállamot Magyarországon".

A szocialista politikus szombaton, az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált a kormányfő beszédére. Szerinte a miniszterelnök "zavaros ideológiai magyarázata nem tudta elfedni családja és baráti köre elképesztő meggazdagodását, a hazai egészségügy életveszélyes állapotát, az oktatási rendszer tudatos leépítését, a nemzet érdekeinek piszkos pénzekért történő kiárusítását".

"Orbán Viktor világos harcot hirdetett az MSZP által képviselt szociális Európával szemben, vállaltan semmibe véve ezzel a dolgozó magyar emberek hétköznapi problémáit és személyes fizikai, valamint anyagi biztonságát"

- fejtette ki a brüsszeli politikus.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>