Vádat emeltek Bojan Raszate bolgár nacionalista jobboldali elnökjelölt ellen egy szófiai LMBT-közösségi központ elleni támadás miatt, garázdaság és testi sértés gyanújával - közölte az MTI szerint a bolgár ügyészség.


Raszatét, aki az LMBT-közösséget élesen támadó nézeteiről ismert, 72 órára előállították, miután feloldották elnökjelöltként élvezett jogi mentességét.

Bulgáriában november 14-én tartanak elnökválasztást.

A vádhatóság szerint a politikus nem ismerte el bűnösségét és tanúvallomást sem tett az ügyben.

Egy Raszate által vezetett tízfős csoport szombat este megrohamozta a Rainbow Hub nevű közösségi központot, amikor ott rendezvényt tartottak a transzneműek számára. A támadók arcon ütöttek egy alkalmazottat, s bódékat és asztalokat borítottak fel - közölte a központot üzemeltető Bilitis Alapítvány.

Az elkövetett bűncselekmények rendkívüli arcátlanságukkal és az állam demokratikus alapjai iránti tiszteletlenségükkel tűnnek ki

- írta az ügyészség.

A történteket elítélték Bulgária vezető pártjai, és tizenegy nyugati nagykövetség is. Nyugati diplomaták hétfőn szolidaritási látogatást tettek a Rainbow Hubban.

Elmarasztalása esetén akár öt év börtön is fenyegetheti a Bolgár Nemzeti Szövetség - Új Demokrácia (BNSZ-ND) pártot vezető Raszatét, akit a közrend megzavarásáért egyszer már elítéltek 2008-ban egy szófiai melegfelvonuláson tanúsított cselekményei miatt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!