Meglőtték Abe Sindzót, Japán korábbi miniszterelnökét egy kampányeseményen. A politikus a vasárnapi felsőházi választások előtt Nara városában tartott beszédet. A lövések után a pulpituson esett össze; a hírügynökségi jelentések szerint egy vadászpuskával lőttek rá.

A brit Guardian az NHK, japán közszolgálati műsorszolgáltatóját idézve azt írta, a 67 éves Abe, aki az ország leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke volt 2020-as lemondásáig, a földre esett, miután hátulról eltalálták.

A helyi média szerint a volt kormányfő nem mutatott életjeleket, Macuno Hirokazu, a japán kormány főtitkára pedig később arról tájékoztatott, hogy egyelőre nem tudnak biztosat az állapotáról. A média korábban a kormányzó Liberális Demokrata Pártra hivatkozva arról számolt be, hogy Abe a támadás után eszméletlen volt és a nyakán vérzett.

Az NHK szerint a rendőrség a negyvenes éveiben járó férfit gyanúsít az akció elkövetésével. A narai férfit őrizetbe vették, de további részleteket nem közöltek.

Takashi Yamazaki / Yomiuri / AFP

A támadás egyik szemtanúja azt mondta a műsorszolgáltatónak, hogy az első lövés után Abe hátratántorodott, majd a második lövést követően esett a földre.

Az amatőr videófelvételeken az látszik, hogy Abét a kísérete veszi körbe, miközben füst tölti be mögötte a levegőt.

A feltételezett támadó a hírek szerint nem próbált elmenekülni, a helyszínen vették őrizetbe. Abét helikopterrel szállítottak kórházba.

Kyodo News / AP / MTI Abe Sindzó korábbi japán miniszterelnök az úttesten hever a Jamato-Szaidaidzsi vasútállomásnál, ahol merényletet követtek el ellene egy választási kampányeseményen a közép-japáni Narában 2022. július 8-án.

Abe két cikluson át töltötte be a miniszterelnöki posztot, 2020-ban egészségi állapotára hivatkozva mondott le tisztségéről, a politikából azonban nem szállt ki, továbbra is a kormányzó Liberális Demokrata Párt fontos szereplője maradt, Narában a párt egyik képviselő-jelöltjét támogatta fellépésével.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!