Kedden több mint 17 ezren látogattak el a világkiállításra, ezzel a központi helyszín, a megújult Hungexpo látogatottsága már átlépte a 263 ezret, az országszerte nagy érdeklődés mellett zajló programsorozaton már több mint 995 ezren vettek részt - közölte a világkiállítás sajtóirodája az MTI-vel szerdán.

A közlemény szerint a nagy sikerű Fátyol iskolaprogramban eddig több mint 23 ezer diákot láttak vendégül a világkiállításon - a program szerdán újabb 98 diákcsoport és több mint 3300 diák érkezésével folytatódik. A Jószolgálati program keretében a fogyatékossággal élőket segítő szervezetek, valamint a Civilút Alapítvány nehezítettséggel élőket támogató együttműködő partnereinek csoportjai előzetes regisztrációt követően díjmentesen látogathatják a világkiállítást.

A közlés alapján szerdán, az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás tizenkettedik napján az izgalmas előadások és bemutatók mellett továbbra is nagy szerepet kapnak a kulturális események. A kormányzati közlés szerint az expó 17 milliárd forintba került, aminek minden forintja megérte Kovács Zoltán államtitkár szerint.

Kapcsolódó

"Nagyon sok az újgazdag, akinek nem lenne szabad puskát adni a kezébe"

Elnéztünk a vadászati világkiállításra, megcsodáltuk az agancskaput, kiderítettük, hogy vegánoknak petrezselymes rizst tudnak kínálni, s találkoztunk Bayer Zsolttal is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!