A Google pénteken közzétett egy részletes bejegyzést azzal kapcsolatban, mi is most a helyzet a Huawei készülékeivel. Korábban mi is sokat cikkeztünk arról, hogy tavaly májusban az amerikaiak feketelistára tették a kínai vállalatot, így azok közé került, akiknek csak speciális engedéllyel szállítható amerikai technológia. A döntés eredménye, hogy az androidos telefonokat gyártó kínai vállalat nem jogosult a Google bizonyos licenszeire, így például a Google-szolgáltatásokra, vagy a Play Áruházra. A keresőóriás szolgáltatásait már a Huawei Mate 30 Pro is nélkülözi.

"A Google számára tiltott a Huawei új eszközeit érintő együttműködés, így az olyan Google appok előre telepítése vagy utólagos letöltése, mint a Gmail, a Térkép, a YouTube, a Play áruház" - írta posztjában Tristan Ostrowski, az Android rendszer és a Google Play áruház jogi igazgatója, aki hozzátette, hogy rengeteg a félreértés a kialakult helyzet körül.

"A kormányzati szabályozásoknak megfelelően folytatjuk a munkát a Huaweijel, hogy a már létező eszközökhöz biztosítsuk a szükséges biztonsági frissítéseket, illetve a Google appok és szolgáltatások frissítéseit, egészen addig, amíg lehetséges."

Ahogy mi is írtuk: a 2019. május 16-előtt piacra dobott Huawei mobilokat egyáltalán nem érinti a korlátozás, ezek minden Google-appot futtatnak, illetve azokhoz rendszeres javítások is érkeznek.

A keresőcég azonban arra figyelmezteti a felhasználókat, hogy az ennél később kiadott, "nem tanúsítottnak" címkézett modellek esetében ne töltsék le kerülőúton a Gmailt, a YouTube-ot, vagy a Play Áruházat, mivel a cég nem tudja garantálni, hogy nem egy kártékony kódot tölt le a felhasználó a hitelesnek tűnő szoftverek helyett, tehát biztonsági kockázatot jelent ez a módszer.

A Huawei Mate 30 Pro megjelenésekor ugyanis számos cikk látott napvilágot arról, hogy ugyan a modell már nem kapja meg a Google-szolgáltatásokat, de kis trükközéssel az alkalmazások ráapplikálhatók a telefonra - a Google most ez ellen szólalt fel.

Most akkor dobjam ki a Huawei telefonomat?

Válaszolunk a felhasználók legfontosabb kérdéseire, elmondjuk, mit is jelentenek a Huawei-telefonok tulajdonosainak a Google korlátozásai.

(Kiemelt kép: AFP)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!