Igyekszik a legtöbbet kihozni jelenlegi helyzetéből. Sokan felismerik a Dagályban, bizakodik, nem tart sokáig úszómesteri karrierje.


Száraz Dénes, aki korábban az ország egyik legnépszerűbb színésze volt, ma már a fővárosi Dagály Fürdő úszómestereként dolgozik. A nézők emlékezhetnek rá a Jóban Rosszban vagy a Mintaapák sorozatokból, de a mozivásznon is szerepelt, például a Hurok című sci-fiben és a Most vagy soha! című filmben. Mégis, az utóbbi években egyre kevesebb színészi felkérést kapott, így a megélhetése érdekében új munkát kellett keresnie.

– mondta a Blikknek Dénes.

Bár a színészet továbbra is az első számú célja, egy barátja révén elvállalta az úszómesteri munkát.

– mondta. Száraz elárulta, hogy szereti, hogy egész nap a szabadban lehet, és a sportolás is könnyen elérhető számára: „Mivel triatlonozom, előny, hogy bármikor ingyen úszom”.

Dénest a fürdőben néha felismerik a vendégek, és szívesen beszélget is velük a korábbi szerepeiről, bár sokszor nem tudják pontosan, honnan ismerik:

– mesélte.

Száraz jelenleg is küzd a visszatérésért a színészi pályára, de egyelőre csak havi néhány előadása van, és a következő komolyabb szerepe is csak 2025 februárjában kezdődik. Addig is aktívan részt vesz az árvízi védekezésben a Margitszigeten, ahol önkéntesként segít. Dénes bízik benne, hogy ez egy átmeneti időszak, és újra főállású színész lehet.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!