Folytatódik az adok-kapok Ukrajna ügyében az Egyesült Államok és Oroszország között. Csütörtökön a Kreml aggodalmának adott hangot a kelet-ukrajnai konfliktus esetleges eszkalációjával kapcsolatban, miközben az Egyesült Államok határozottan figyelmeztette Oroszországot, hogy tartsa magát távol Ukrajnától - írja az AP.


Ukrajna és a nyugati államok amiatt aggódnak, hogy az ország határa közelében végrehajtott újabb orosz csapatösszevonások egy esetleges inváziót készítenek elő. Moszkva ezzel szemben ragaszkodik ahhoz, hogy nincs ilyen szándéka, és azzal vádolja Ukrajnát a nyugati támogatóival együtt, hogy fiktív történetekkel riogatnak. Legutóbb idén áprilisban volt hasonló eset, amikor az oroszok 90-120 ezer katonát vonultattak fel az ukrán határon, ám akkor hamar kiderült, hogy pusztán erődemonstrációról van szó.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön egy stockholmi találkozón figyelmeztette Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, hogy

ha Oroszország a konfrontáció mellett dönt, annak súlyos következményei lesznek.

A külügyminiszter a kedélyeket hűtendő azonban hozzátette, szerinte a válság elhárításának legjobb módja a diplomáciai út.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Moszkvában azt mondta: "az ukrán hatóságok agresszív és egyre inkább provokatív fellépése" aggodalomra ad okot. Szerinte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és más ukrán tisztviselők újabb nyilatkozatai arra utalnak, hogy "az ukrán vezetés nem zár ki egy erőszakos forgatókönyvet".

Denisz Pusilin, a magát szakadárnak tekintő donyecki köztársaság vezetője az orosz állami televízióban azt mondta, Moszkvához fordulhatnak katonai segítségért, ha a térség ukrán támadásnak lesz kitéve. Ukrán hivatalosságok ugyanakkor tagadták, hogy a szakadár régió visszahódítása volna a szándékuk.

Oroszország még 2014-ben annektálta az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet, miután az ország Kreml-barát elnökét elkergették. Az akkori harcokban több mint tizennégyezren haltak meg.

Vlagyimir Putyin elnök korábban óva intette a NATO-t attól, hogy csapatokat és fegyvereket telepítsen Ukrajnába, mondván, hogy ez "vörös vonalat" jelent Oroszország számára. Putyin szerdán kijelentette, hogy Moszkva olyan garanciákat fog kérni, amelyek kizárják a NATO további terjeszkedését és fegyvereinek bevetését az orosz határok közelében.

Blinken külügyminiszter mélységes aggodalmát fejezte ki Oroszországnak az Ukrajna elleni agresszió megújítására irányuló tervei miatt, hozzátéve, hogy

ebben az aggodalomban sokan osztoznak Európa-szerte.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!