A NASA elhalasztotta keddre tervezett űrsétáját, mivel egy űrszemét közelítette meg a Nemzetközi Űrállomást (ISS) - írja az Insider. A két asztronauta, Thomas Marshburn és Kayla Barron, 6 órát töltött volna el az ISS-en kívül, feladatuk pedig egy hibás antennarendszer lecserélése lett volna.

Hétfő éjszaka azonban a NASA űrszemétre vonatkozó figyelmeztetést kapott.

Azt nem tudni, hogy milyen típusú törmelék közeledett az űrállomáshoz, ahogy azt sem, hogy mikor és mennyire közelítette meg az ISS-t.

Handout / NASA / AFP

A NASA szerint ekkor még nem tudták felmérni a kockázatot, a csapat ezért a halasztás mellett döntött. Utóbb kiderült, hogy a törmelék elkerülte volna a Nemzetközi Űrállomást. Az asztronauták a tervek szerint csütörtökön hajthatják végre az űrsétát.

A már használaton kívüli űreszközök és azok törmelékei egyre nagyobb fenyegetést jelentenek a még működő szerkezetekre, köztük az ISS-re. A közelmúltban Oroszország semmisített meg egy régi szovjet műholdat, a fegyverteszt pedig veszélybe sodorta az űrállomást. A konfliktusról és annak hátteréről itt írtunk bővebben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!