Narendra Modi indiai miniszterelnök bejelentette: a közelmúltban megsemmisítették egyik saját űreszközüket, hogy teszteljék új, műhold elleni rakétájukat - számol be a New Scientist. 2007-ben Kína végrehajtott már egy hasonló tesztet, akkor nagy mennyiségű űrszemét keletkezett, amely a többi ország műholdjait is veszélybe sodorta. Az indiai űreszköz azonban alacsony pályán, mintegy 300 kilométerre a felszíntől keringett, így a törmelékek rövidesen visszahullhatnak a Föld légkörébe.

Modi egy tweetben azt írta, a fegyverkísérlet történelmi esemény volt India életében, és nagy hatással lesz az elkövetkező generációkra.

Eddig az Egyesült Államok, Oroszország és Kína végzett hasonló teszteket. Utoljára 2008-ban bocsátottak fel műhold elleni rakétát, akkor Amerika semmisített meg egy, a Föld felé tartó meghibásodott kémműholdat.

Kép: iStock

David Todd, a Seradata nevű műholdas adatokkal foglalkozó vállalat munkatársa szerint egyelőre nincs információ a most lelőtt indiai űreszközről. A szakértő kiemelte: sok múlik azon, hogy a robbanás kilökött-e törmelékeket magasabb pályára. Mivel az űrszemét már napjainkban is problémát jelent, fontos, hogy a műholdak megsemmisítését precízen végezzék.

Bár az ENSZ 1967-ben tilalmat rendelt el a nukleáris és egyéb tömegpusztító fegyverek űrben való tárolására, az Egyesült Államok és egyéb országok elérték, hogy a tiltás más fegyverekre ne vonatkozzon.

Kiemelt fotó: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!