A szervezet egy nem létező egyetemet működtet. Bár az irodájuk üres, tavaly azért több mint 120 millió forintot kifizettek bérekre.


Üres az iroda, eltűnt a székhelyéről a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány, ami korábban több mint tíz milliárd forintnyi közvagyont kapott az államtól.

Tompos Márton, a Momentum országgyűlési képviselője hónapok óta próbál utána járni annak, hogy mi a helyzet az alapítvánnyal. A politikus hétfőn közzétett videójában azt mondta, az alapítvány azért jött létre, hogy a magyarországi Fudan Egyetemet működtesse, és ezért kapott 14 milliárd forintnyi vagyont a magyar államtól, készpénzben, ingatlanokban.

- mondta Tompos a videóban. A politikus nem találta az alapítványt a jelenleg hatályos székhelyén, a Kéthly Anna téren, ezért elment a cégbíróságra is. Itt kiderült, hogy a szervezet nem adott be székhely módosítási kérelmet, tehát elvileg továbbra is a Kéthly Anna téren van a székhelyük. innen azonban már áprilisban kiköltöztek, ami Tompos szerint „természetesen teljesen törvénytelen”.

Egy tavalyi beszámolóból azonban kiderült, hogy az alapítvány régebbi székhelye a Márvány utcában volt. Tompos ezt a címet is felkereste, a recepción azonban nem tudtak semmit az alapítványról, ahogy fogalmaztak: „hírzárlat van”.

Míg a székhelyül szolgáló irodában a Momentum politikusa nem találta meg a szervezetet, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány tavalyi beszámolója szerint azonban

az öt kuratóriumi tagnak havi 811 ezer forintot, a felügyelőbizottsági tagoknak pedig havi 740 ezer forintot fizetnek.

(Forrás: 24.hu)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!