A női nemi szervek megcsonkítása bűncselekmény és a nők emberi jogainak megsértése, ennek véget kell vetni - írták pénteken közös nyilatkozatukban az Európai Bizottság biztosai a női nemi szervek megcsonkításával szembeni zéró tolerancia február 6-ai nemzetközi napja alkalmából.


A nyilatkozatot Josep Borrell, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Vera Jourová, az értékekért és az átláthatóságért, Dubravka Suica, a demokráciáért és a demográfiáért, Helena Dalli, az egyenlőségért, valamint Jutta Urpilainen, a nemzetközi partnerségekért felelős biztos írta alá.

Semmi sem indokolhatja ezt a borzalmas, rendkívül súlyos következményekkel járó gyakorlatot, amely romboló hatású a nők és lányok fizikai és mentális egészségére nézve, fertőzéseket, meddőséget és krónikus fájdalmat okozhat. (…) Ez a beavatkozás nők és lányok ezreinek életét és jólétét veszélyezteti, és egyes esetekben akár halálos is lehet

- emelték ki a közleményben.

A biztosok rámutattak, hogy bár ez a gyakorlat egyre kevesebbszer fordul elő, a koronavírus-járvány lelassította a felszámolás folyamatát. A korlátozó intézkedések idején pedig különösen fontos, hogy az érintettek továbbra is hozzáférjenek a megelőzési, védelmi és gondozási szolgáltatásokhoz.

Közölték, hogy a bizottság átfogó gyermekjogi stratégiát terjesztett elő, amelynek szintén célja, hogy véget vessen a gyermekek elleni erőszaknak, így a női nemi szervek megcsonkításának is. Az uniós végrehajtó testület még az idén jogalkotási javaslatot tesz közzé a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és megelőzéséről.

A női nemi szervek megcsonkítása világszintű probléma, amely Európában is jelen van. Az uniós becslések szerint csak 13 európai országban 180 000 lányt fenyeget a csonkítás veszélye, miközben Európában már 600 000 nő él a brutális csonkítás következményeivel.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le! Az Európai Unió legfontosabb politikai eseményeiről hetente értesülhetsz hírlevelünkből.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kedves Olvasónk!

Már csak egy kattintásra van szükség, hogy megerősítsd feliratkozási szándékodat! Amennyiben nem kapod meg megerősítő e-mailünket, kérünk, ellenőrizd a levélszemét mappádat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!