A tagállamoknak gondoskodniuk kell az energiaellátás biztonságáról, ugyanakkor veszélyhelyzetet és ebből eredő intézkedéseket csak akkor hirdethetnek ki, ha egyértelműen fennáll az ellátás megszakadásának veszélye - közölte az Európai Bizottság energiaügyi biztosa a magyar energia-veszélyhelyzetről közzétett nyilatkozatában.


Kadri Simson azt írta, hogy a Magyarország által szerdán bejelentett energia-veszélyhelyzeti terv olyan intézkedéseket is tartalmaz, amelyek korlátozzák a földgáz és más energiahordozók tagállamok közötti áramlását az unió egységes piacán. Magyarország nem értesítette az Európai Bizottságot ezekről a tervezett intézkedésekről - húzta alá.

Az észt biztos közölte: az Európai Bizottság felvette a kapcsolatot a magyar hatóságokkal, hogy jobban megértse, mit fed a veszélyhelyzeti terv, és felmérje, milyen hatást gyakorolnak majd az intézkedések a szomszédos tagállamokra.

Kadri Simson emlékeztetett, az EU szilárd jogi keretrendszert léptetett életbe, hogy az ellátásbiztonságot a tagállamok közötti szolidaritás szellemében biztosítsa. A tagállamoknak gondoskodniuk kell az ellátásbiztonságról, ugyanakkor veszélyhelyzetet és ebből eredő intézkedéseket csak akkor lehet kihirdetni, ha egyértelműen fennáll az ellátás megszakadásának veszélye, és ha kihirdetésükről a tagállamok értesítik az Európai Bizottságot, hogy a szomszédos tagállamokat tájékoztathassák, és velük egyeztetés kezdődhessen.

A határokon átívelő földgázszállításokat érintő egyedi tagállami korlátozások indokolatlanok, és a jelenlegi gázpiaci helyzetben csak súlyosbítják a problémákat

- mondta.

Kijelentette: az ellátásbiztonságra vonatkozó hatályos szabályozás értelmében mindegyik uniós tagállamra szolidaritási kötelezettség hárul. Ez azt jelenti, hogy sürgős szükség esetén segíteniük kell a szomszédaiknak, energiával látva el az úgynevezett védett felhasználókat - írta

Kiemelte továbbá: biztosítani kell, hogy azok az intézkedések, amelyek korlátozzák az áruk, ideértve minden energiahordozó-típus uniós piacon belüli kereskedelmét, ne haladják meg a szükséges mértéket, és szigorúan arányosak legyenek. A belső piacon belül csak akkor lehet korlátozni az exportot, ha azt nagyon konkrét ok, például a közrend vagy a közegészség védelme indokolja. A gazdasági okok soha nem minősülnek jogszerű indoknak - húzta alá.

Kadri Simson közölte azt is: ahhoz, hogy hatékonyan lehessen reagálni az Oroszországból érkező gázszállítmányok csökkenésére, egységes és összehangolt megközelítésre van szükség uniós szinten, és tiszteletben kell tartani az uniós energiapolitika jogi keretrendszerét és az egységes piaci szabályokat. Az Európai Unió hónapok óta nagy erőkkel dolgozik azon, hogy a felkészültséget biztosítsa, az Európai Bizottság pedig július 20-án konkrét javaslatokat fog előterjeszteni annak elősegítésére, hogy az EU felkészülten nézzen szembe az idei téllel - tette hozzá az energiaügyi biztos.

(MTI)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le! Az Európai Unió legfontosabb politikai eseményeiről hetente értesülhetsz hírlevelünkből.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kedves Olvasónk!

Már csak egy kattintásra van szükség, hogy megerősítsd feliratkozási szándékodat! Amennyiben nem kapod meg megerősítő e-mailünket, kérünk, ellenőrizd a levélszemét mappádat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!