Döntött az LMP tisztújító kongresszusa az országos lista első öt helyezettjéről - írja közleményében a zöldpárt.


Az LMP listavezetője

  • Ungár Péter, az LMP országos elnökségének titkára,
  • a második Kanász-Nagy Máté az LMP társelnöke,
  • a harmadik Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője,
  • negyedik helyen Bakos Bernadett az LMP kőbányai önkormányzat képviselője szerepel majd,
  • ötödik helyre pedig Ferenczi István az LMP kispesti önkormányzati képviselője került.

Az LMP 24.hu-nak megküldött közleményében még az is szerepel: "annak érdekében, hogy az LMP-frakció a lehető legerősebb legyen, a listán nem szerepelnek azok, akik az előválasztás eredményeképpen egy az egyben felveszik a küzdelmet a kormánypárti indulókkal. Nem szerepel így a listán Schmuck Erzsébet, Csárdi Antal és Hohn Krisztina."

Ez annyiban érdekes - már ha ez a kitétel nemcsak az első öt helyről szól, hanem a teljes listáról, hogy míg Csárdi egy nyerhetőnek tűnő, fővárosi körzetben indul (ahol 2018-ben győzött is), addig Hohn és Schmuck olyan Pest megyei körzetekben lesznek jelöltek, ahol közel sem biztos a győzelmük, mindkét helyen a Fidesz jelöltje győzött legutóbb.

(Frissítés: a párt később az közölte, hogy a lista 6. helyén Tetlák Örs áll, a 7. Szendefy Mária, 8. Tóth Áron, 9. Kendernay János, a 10. pedig Bruder Márton lesz.)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!