Karácsony Gergely (Párbeszéd) főpolgármester korábbi, Mozgó Világban tett nyilatkozatára reagált az LMP-s Ungár Péter tegnap az ATV-n, amikor kijelentette:

Az LMP-ben nyitottak a tárgyalásra és akár az egyesülésre a Párbeszéddel.

Ungár Péter megerősítette: komoly felvetésnek tartja Karácsony Gergely ötletét, az országnak erős zöld képviseletre van szüksége, ezért nem elképzelhetetlen, hogy az LMP és a Párbeszéd a jövőben egyesülni fog.

LMP-Párbeszéd egyesülés: Ungár komoly felvetésnek tartja Karácsony javaslatát

Komoly felvetésnek tartja Ungár Péter Karácsony Gergely Mozgó Világban megjelent mondatait az LMP és a Párbeszéd egyesüléséről. Erről az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt az LMP országgyűlési képviselője. Ungár szerint a klímaváltozás elleni küzdelem, a természetvédelem és a gazdasági rendszer megváltoztatása közös ügy az LMP és a Párbeszéd számára.

Emlékezetes: az LMP-ből a Párbeszéd politikusai azután léptek ki, hogy kisebbségbe kerültek az ellenzéki pártokra vonatkozó szövetségi politikájukkal még 2013-ban.

Ugyanakkor az Azonnalinak korábban Ungár "megfontolandónak" nevezte a javaslatot, és bár elismerte, hogy a két párt beszélget a kérdésről, azt leszögezte, korántsem biztos, hogy összeborulás lesz a közeledés vége.

Szentképbe foglalták Schmidt Máriát és Ungár Pétert

Szűz és kisded a NER templomában.

Dr. Máriás friss alkotásával kapcsolatban pedig azt mondta az ATV-ben: "folyamatban van a megvétel. Nagyon örülök, hogy édesanyámmal egy festményen vagyunk, szerintem ez vicces."

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!