A miniszterelnök hétfő délelőtt újabb kormányrendeletet jelentett be, aminek értelmében 9 és 11 óra között (hétvégén 8 és 10 óra között) csak 65 éven felüliek tartózkodhatnak a boltokban.

A vírus elleni korábbi intézkedésekről eddig is megvolt az emberek véleménye, és ezt sem kímélték a kommentelők.

Nagyon sokan felháborodtak, hogy megint csak egy látszat rendelkezésről van szó, ami semmi jóhoz nem fog vezetni.

Sokan úgy gondolják, hogy az idősávnak nincs úgy értelme, ha közben az idősek egyébként bármikor elmehetnek a boltba, tehát ezzel nem az időseket védik, hanem a fiatalokat korlátozzák.

hirdetés

Azt is többen előre látják, hogy az eddigi embertömeg, ami eloszlott a nap folyamán, most az idősáv előtt és után fog besűrűsödni, ami ebben a pandémiás helyzetben nem éppen a legjobb.

A legtöbben nem értenek egyet a kormány legújabb intézkedésével, és úgy gondolják, hogy ideje lenne olyan rendelkezéseket hozniuk, amik tényleg hasznosak is. Úgy vélik, ilyen intézkedések helyett inkább olyan problémákra kellene koncentrálniuk, mint például a munkahelyek tömeges elvesztése.

A Szeretlek Magyarország Facebook-oldalon például ilyen kommentek érkeztek:

"Van baj a toronyba, minek az idősáv ha utána meg előtte is bármikor mehetnek vásárolni az idősek?"

"Nincs igazad, ezen a településen ahol én lakom, nincs közért, közel egy órás hév-utazás, gyaloglás után tudok bármit is vásárolni! Lehetetlen megoldani még a gyógyszertárt is"

"Munka előtt megint éhezzen, szomjazzon a dolgozó magyar!!!! Aki tíz órát dolgozik, se munka előtt, se munka után nem tud vásárolni!!!! Okos döntés!!! Gratulálok, megint!!!"

"Ez ebben a formában elég vicces. Főleg az Ünnepek előtt!"

"Megint a fiatalokat korlátozzák..."

Lapozz még kommentekért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés