Ukrajna a fogolycsere keretében átadta Oroszországnak Volodimir Cemah donyecki szakadár fegyverest, akinek köze lehetett a 2014-ben a MH17-es malajziai utasszállító repülőgép Kelet-Ukrajna feletti lelövéséhez - közölte a holland külügyminisztérium szombaton. A tragédiában 298-an vesztették életüket.

Egyre nehezebben tagadhatják az oroszok, hogy közük volt a maláj utasszállító lelövéséhez

Öt évvel az MH17-es utasszállító lelövése után végre hivatalosan is megneveztek négy gyanúsítottat, a felelősségre vonás azonban még várat magára.

A holland ügyészség korábban felszólította Kijevet, hogy ne engedje Oroszországba utazni Cemahot, mert szökése veszélybe sodorhatja az MH17-es ügyében zajló vizsgálatot. A nyomozók jelezték, hogy szeretnék kihallgatni a férfit.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök viszont azt közölte, hogy a szakadárt szabadon engedése előtt többször kihallgatták.

Kihallgattuk, és nem csak a hazatérése előtt. Nem nevezem meg azokat az európai vezetőket, akikkel tárgyaltunk a nyomozás során. Ez bonyolult ügy volt. Attól tartottam, hogy a fogolycsere meghiúsulhat miatta

- mondta az ukrán elnök a boriszpili repülőtéren Kijevben, az Oroszországból hazatérő elengedett ukrán foglyokat fogadva.

Cemahot a kijevi fellebbviteli bíróság csütörtökön helyezte szabadlábra. Ő irányította a Hollandiából Malajziába tartó MH17-es járat lezuhanásakor a donyecki szakadárok légvédelmi dandárját a katasztrófa térségében.

A férfit június végén vették őrizetbe Donyeck megye szakadár ellenőrzés alatti részében, Sznyizsne városában, majd két hónapra előzetes letartóztatásba helyezték, később fogva tartását meghosszabbították.

(MTI, kiemelt kép: Europress / Dominique Faget / AFP)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!