A Minerva-II2 nevű kis felderítőrobot az aszteroida sűrűségéről és gravitációs erejéről gyűjt információkat. A szonda csütörtökön a korai órákban, egy kilométeres távolságból indította útnak az aszteroidára - közölte a JAXA japán űrügynökség.

Az MTI szerint a kis, dob alakú műszer a következő öt napban nyolcszor kerüli meg a Ryugu egyenlítőjét, mielőtt leereszkedne a kisbolygó felszínére. Az anyaszonda 8-10 kilométeres magasságból fog felvételeket készíteni a Minerva-II2 munkája során.

A 2014 decemberében útnak indított űrszonda 2018 júniusában érte el az aszteroidát. Szeptemberben és októberben már sikeresen a felszínére bocsátott három kutatórobotot. A robotok azóta is folyamatosan küldik az adatokat a földi űrközpontba, felvételeket készítenek az aszteroidáról, és mérik a felszíni hőmérsékletet.

A Hajabusza-2 árnyéka az aszteroidán. Fotó: NAGOYA UNIVERSITY / JAXA / TOKYO UNIVERSITY / KOCHI UNIVERSITY / RIKKYO UNIVERSITY / CHIBA INSTITUTE OF TECHNOLOGY / MEIJI UNIVERSITY / AIZU UNIVERSITY / NATIONAL INSTITUTE OF ADVANCED INDUSTRIAL SCIENCE AND TECHNOLOGY / AFP

Először februárban landolt a Hajabusza-2 a Földtől 280 millió kilométer távolságra lévő Ryugu felszínén. A mindössze néhány másodperces művelet során a Hajabusza-2 kiengedett egy csövet és másodpercenként 300 méteres sebességgel tantálsörétet lőtt ki a kisbolygó felszínére, hogy a felverődő por- és kőzetszemcséket begyűjtse egy mintagyűjtő csővel és elküldje a Földre.

Áprilisban mesterséges krátert robbantott, melyből júliusban mintákat gyűjtött úgy, hogy mindössze néhány másodpercre leszállt le a felszínre. Egy különleges mechanizmussal fémlövedéket lőtt ki a talajba, hogy a becsapódás következtében felszálló porból és törmelékből mintát vehessen beépített "porszívójával".

A Hajabusza-2 várhatóan novemberben vagy decemberben elhagyja az aszteroidát és a következő év végére visszaérkezik a Földre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!