Japánban megjelent a 2021-es téli szezon első madárinfluenza-járványa, amelyet a mezőgazdasági minisztérium szerdai közlése szerint az ország északkeleti részén észleltek egy baromfifarmon, írja az MTI.


Akita prefektúra Jokote városában lévő gazdaságban mintegy 143 ezer csirkét leölnek. A helyszíntől 10 kilométeres körzetben korlátozó zónákat alakítottak ki.

A minisztérium arról is tájékoztatott, nem valószínű annak a lehetősége, hogy a madárinfluenza a csirkehús vagy a tojás fogyasztása révén átterjedjen az emberre.

A madárinfluenzában megfertőződött emberek számának növekedése azonban idén Kínában aggodalomra adott okot a járványügyi szakértők körében, különösen azért, mert a világban dúl a koronavírus-járvány.

Kína 2021-ben 21 emberi fertőzést jelentett az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a madárinfluenza H5N6 altípusával, míg tavaly csak ötöt, hatan meghaltak, sokan pedig súlyosan betegek.

A járvány kitörését jelentették az elmúlt napokban és hetekben Európából is, a legutóbbi fertőzések helyszínei lengyelországi gazdaságok voltak, az eset mintegy 650 ezer baromfit érintett.

Tavaly télen Japánban az eddigi legsúlyosabb téli influenzaszezon volt a gazdaságokban, több mint 3 millió csirkét öltek le, és az ország prefektúráinak negyede volt érintett.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!