11 év után az Európai Űrügynökség (ESA) ismét űrhajós válogatást hirdet a tagállamok között. 2021. március 31. és 2021. május 28. között válik elérhetővé az a hivatalos online felület, melyen keresztül a jelentkezés benyújtásával egyidejűleg feltölthetők lesznek a szükséges dokumentumok a potenciális űrhajósjelöltek számára - írja a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményében.


A kiválogatás 2021. májusától 2022. októberéig tart, melynek során a jelöltek átesnek pszichológiai, pszihometrikai valamint orvosi szűréseken és sor kerül a szakmai interjúkra. Várhatóan 2022 utolsó negyedévében jelentik be a válogatáson sikeresen átesett űrhajós jelölteket, akik 2023-ban kezdik meg alapképzésüket a németországi Kölnben található Európai Asztronauta Központban (EAC).

Az űrhajós jelöltek számára az ESA két féle foglalkoztatottsági lehetőséget biztosít a kiválogatás során felmért kompetenciák alapján:

  • Karrier Asztronauta: teljes munkaidőben, hivatalos ESA alkalmazotti jogviszony keretein belül vesz részt a legkiemeltebb, komplex küldetésekben (pl. Holdra szállás), akár parancsnoki szerepkörben. A karrier asztronauták hivatalos ESA szóvivők, aki az Európai Űr Ügynökséget képviselik hivatalos formában.
  • Projekt Asztronauta: a tartalékos állomány tagja, akinek nincs hivatalos ESA alkalmazotti jogviszonya, de sikeresen teljesítette a kiválogatás valamennyi szakaszát. A projekt asztronauták számára akkor nyílik meg az űrrepülési lehetősége, amennyiben a karrier asztronauták nem képesek kiszolgálni a repülési igényekhez szükséges emberi erőforrást. A tartalékos állomány tagjai leginkább a Nemzetközi Űrállomás (ISS) és egyéb kereskedelmi célú, rövid távú űrrepüléseken vehetnek részt.
    A tartalékos állomány tagjai tanácsadói szerepkörben, szerződéses jogviszonyban segítik majd az ESA munkáját. A repülési igények és a küldetések során nyújtott teljesítmény függvényében a tartalékos űrhajósoknak is lehetősége lehet csatlakozni a karrier asztronauta állományba.

A jelentkezés feltételei:

  • Állampolgárság bármelyik ESA tagállamban.
  • MSc Diploma természettudományi, mérnöki, matematikai vagy informatikai területeken.
  • Minimum 3 év posztgraduális tevékenység az adott területen, folyamatosan bővülő felelősségi körökkel, szerepvállalással.
  • Felsőfokú angol nyelvtudás (CEFR C1), egyéb nyelv középfokú ismerete előny.
  • Erős motiváció a folyamatosan változó, utazással és hosszan tartó távolléttel járó munkavégzéssel szemben.
  • Flexibilitás az Európán belüli és kívüli munkavégzés tekintetében.
  • Extrém terhelhetőség.
  • Hajlandóság tudományos kísérletekben történő részvételre.
  • EU 1178/2011 Annex IV (Part-MED) Class 2 orvosi minősítés.
  • Önéletrajz (EUROPASS formátumban: link)
  • Motivációs levél
  • Maximális életkor: 50 év
  • Magasság: 153 - 190 cm

A jelentkezési határidő: 2021. május 28. Az ESA egyaránt várja női, férfi illetve mozgásszervi korlátozásokkal rendelkező pályázók jelentkezését. Az úgynevezett para-asztronauta program egy eddig teljesen kiaknázatlan terület, amely lehetőséget biztosít a legszélesebb társadalmi körök számára az űrutazás megvalósítására.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!