Új kiállítással nyitja meg kapuit kedden a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum - írja az MTI. A Hadtörténelmi Levéltár és a Hadtörténeti Könyvtár új adatbázisok kutathatóságát is kínálja. A múzeum most pótolja a Budapest Fotó Fesztivál keretein belül elkészült, Ellesett pillanatok - Katonaélet az 1960-as évek felvételein című kiállítás március közepére tervezett megnyitóját.

Azok, akik ebben az időszakban teljesítettek katonai szolgálatot, némi nosztalgiával szemlélhetik majd a tárlat képeit és a korszak tárgyait

- áll az intézmény közleményében.

Kép: Oscar Gonzalez / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A koronavírus-járvány miatt zárva tartott intézmény az elmúlt időszakban több, eddig digitálisan nem elérhető adatbázis feldolgozását is elvégezte. A Hadtörténelmi Levéltárban elektronikusan elérhetővé váltak a Honvédelmi Minisztérium 1920 és 1943 közötti elnöki iratanyagának mutatókartonjai, elkezdődött a honvéd törvényszékek és a tábori bíróságok 1867 és 1945 között keletkezett irataihoz rendelkezésre álló névmutató kartonok számítógépes adatbázissá formálása, illetve a szovjet hadifogságból hazatérő hadifoglyok névkartonjainak számítógépes feldolgozása is. A Hadtörténeti Könyvtár online katalógusa elektronikus hozzáférés biztosítása mellett mintegy 4 ezer hadtörténelmi vonatkozású tanulmánnyal és cikkel bővült.

A járványhelyzet időszaka alatt, a távoktatás támogatására az intézmény muzeológusai, levéltárosai, történészei, térképtárosai és könyvtárosai által létrehozott, képekkel és videókkal színesített digitális oktatási csomag a továbbiakban is bővülni fog.

Koronavírus - Még több hír a témában


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!