Újra férjhez ment a korábban Sz. Gábornéként ismertté vált csengeri örökösnő - derül ki a Magyar Narancs riportjából.


A Kósa Lajost egy állítólagos, 1300 milliárd forintos vagyonnal megbabonázó asszony a 2018-as országgyűlési kampányban vált ismertté. A mesés örökségéről szóló történetét a jelek szerint a fideszes politikus is elhitte, a hozzá befektetési tanácsokkal forduló nővel ugyanis Kósa még egy megállapodást is aláírt közjegyző előtt. Kósa Lajos utóbb elismerte a dokumentum valódiságát, de csalónak nevezte Sz.-nét, aki elmenekült az országból, végül Svájcban fogták el, majd kiadatása után, hazahozták, őrizetbe vették és letartóztatták. 368 millió forintnyi csalással gyanúsították meg, majd zárolták a vagyonát.

A börtönből tavaly júniusban engedték ki, bűnügyi felügyeletbe (házi őrizetbe) került, így hazatérhetett csengeri otthonába.

Ügyét eddig tragikus események kísérték (egy év különbséggel férje és a fia is öngyilkos lett), a Magyar Narancs riportja most viszont egy abszurd fordulatról számol be.

Helmeczy László, a nő ügyvédje ugyanis elárulta, ügyfele jelenleg Fehérgyarmaton él, de már kérvényezte, hogy bűnügyi felügyeletét tegyék át Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Budapestre, időközben ugyanis újra megházasodott, és férje révén a fővárosba kíván költözni. A férje Pólus Péter, a nő ellen indított büntetőügy egyik tanúja, akit a nyomozó hatóság már kétszer kihallgatott. Azzal viszont, hogy házastársakká váltak, megtagadhatja, hogy a feleségéről tanúvallomást tegyen.

Pólus Péter korábban Sz.-né gyermekének keresztapjaként hivatkozott magára.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!