Ismételten beterjeszti a parlament elé a nők elleni és a családon belüli erőszak felszámolásáról szóló Isztambuli Egyezményt a DK - közölte kedden Facebook-oldalán Dobrev Klára. A párt EP-képviselője azt írta, hogy mélységesen felháborította őt az, ahogy és amit a Fidesz-kormány az utóbbi napokban a családon belüli erőszakról kommunikált.


Ma az a kormánypolitikus erőltet magára együttérző arckifejezést és ígér védelmet a családon belüli erőszak elszenvedőinek, aki korábban szó szerint azt mondta, hogy »az Isztambuli Egyezmény egy politikai hiszti«

utalt a politikus Varga Judit igazságügyi miniszter korábbi nyilatkozatára, aki hétfőn egy imázsvideóban ígérte meg a feltételes szabadságra bocsátás szigorítását.

Az Európai Unió 2017 júniusában írta alá az Isztambuli Egyezményt, tavaly novemberben pedig arra szólította fel azt a hét tagországot, köztük Magyarországot, amelyek ezt még nem tették meg, hogy azok is haladéktalanul ratifikálják a megállapodást.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!