Ez lesz az első alkalom, hogy már ősszel, iskolaidőben veszik birtokba a budapestiek a pesti alsó rakpartot. Akik nyáron nyaraltak, vagy csak simán a nagy meleg miatt kihagyták a rendezvényt, most bepótolhatják.


A VaLyó, azaz a Város és Folyó Egyesület 2013-ban jött létre, s kitűzött célja többek között a Duna budapesti szakaszán a közösségi és rekreációs területek növelése, a „tenyérrel érinthető Duna” koncepciója.

Ezen célkitűzése sorába illik a pesti rakparton a következő hétvégén folytatódó Rakpart 2023 rendezvénysorozat. Magán a rakparton, illetve a Viadukt közösségi térben is gazdag kulturális programkínálat lesz.

Ahogy írják: „A RAKPART tele lesz zenével, jön a Budapest Open Mic , a Mana Mana és a One, Two, Four zenekar. Reggelente a Flow to the People várja a jógázni vágyókat, újra lesz Feminicity, nők a várostervezésben felolvasókör, és a Magyar Kerékpárosklub nők kerékpáron programja. A gyerekeket és családokat meseterápiás programmal várja a Birovits Zsuzsanna oldala-Lélekmelengető, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) Útkereső társasjátékán keresztül betekintést nyerhettek a hajléktalan lét nehézségeibe, az Alkotásutca élményfestés workshopján pedig bárki lefestheti a Lánchidat.

A Valyo Közösségi Viaduktba érkezik a Budapesti Metropolitan Egyetem, a FISZ Fiatal Írók Szövetsége irodalmi műhelye, és a Freeszfe közösségi színház osztály workshopja.

Ezen a hétvégén is megtekinthető Art of David Toth kiállítása a Viadukt Teraszon, Kata Balogh Figyelemkoreográfiák installációja a rakpart különböző pontjain és a Meet Lab és Szabó Bálint Azimut c. installációja a Viaduktban a PLACCC Fesztivál jóvoltából. Ha mindez nem lenne elég, a Kiscelli Múzeum frissen megnyílt Viadukt történeti kiállításra is várjuk az érdeklődőket a Valyo Közösségi Viaduktban.”

Az időjárás nyárias lesz, esőtől nem kell tartani.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!