Pár napja már pletykálták, mostantól azonban hivatalos, hogy a következő két szezonban a Ferencvárosban fog kézilabdázni Julia Behnke. A 79-szeres válogatott beálló gyors egymásutánban a harmadik német igazolása az FTC-nek a két átlövő, Alicia Stolle és Emily Bölk után. Behnke a Rosztov-Dontól érkezik majd a nyáron.

Nagyon szimpatikus az a koncepció, amelyet az FTC képvisel, bíznak a fiatal játékosokban, megadják nekik a kellő időt, hogy fejlődjenek egyénileg és csapatként is

- nyilatkozta a fradi-.hu-nak a játékos, aki dicsérte a ferencvárosi szurkolókat is, alig várja, hogy lássa Budapestet, és akinek a döntésébe az is beleszámított, hogy közelebb lehet majd a családjához.

Német válogatott átlövőkkel erősít a Fradi

Alicia Stolle és Emily Bölk két évre írt alá.

"Kellően rutinos játékosról van szó, aki a feltörekvő német válogatott legjobb gólszerzője volt a legutóbbi világbajnokságon, és akit a világ egyik legerősebb csapatától, a tavalyi BL-ezüstérmestől sikerült megszereznünk. Bízom benne, hogy a két honfitársával együtt könnyen illeszkedik majd a csapatunkba, s így mindannyian erősségei lesznek a Ferencvárosnak" - mondta Bognár László, a kézilabda szakosztály ügyvezető igazgatója.

A Ferencváros női csapata jelenleg a harmadik helyen áll az NB I-ben, azonos pontszámmal a második Siófokkal, viszont az egymás elleni eredmény a riválisnak kedvez, amely ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Figyelem, csak egyszer mondjuk el: Magyarországnak egy BL-helye van női kézilabdában

Olyan méreteket öltött a Bajnokok Ligája indulással kapcsolatos tájékozatlanság, hogy a Kézivezérlés duója - Ágai Kis András és Borsos Attila - úgy döntött, tisztába teszi a dolgokat.

Kiemelt kép: Marco Wolf / DPA


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!