Újabb három ember ellen emelt vádat Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a 2018 decemberi Kossuth téri tüntetések kapcsán.


A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a vádlottak üveget, pirotechnikai eszközt dobtak a Parlament épületének védelmére felsorakozott rendőri sorfalra, és eltalálták a rendőröket, továbbá lökdösték a sorfalat is, hogy áttörjenek rajta. Azt írják, hogy az erőszakos magatartásukkal akadályozták a rendőröket a jogszerű eljárásukban.

A nyomozó ügyészség hasonló ügyekben korábban több ember ellen emelt vádat, a bíróság eddig négy ügyben hozott ítéletet. Az előkészítő üléseken a vádlottak beismerték bűnösségüket és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. A bíróság két esetben egy év alatti felfüggesztett szabadságvesztést, egy esetben pedig pénzbüntetést szabott ki - az ítéletek ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett -, továbbá egy vádlottat az ügyészi indítványnak megfelelően egy év, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt jogerősen.

Az ügyészség hétfőn benyújtott vádirataiban indítványozta, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság a vádlottak ellen - figyelemmel a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi rendelkezésekről szóló kormányrendeletre - tárgyalás nélkül hozzon döntést.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán /MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!