Újabb hat ember ellen emelt vádat a Parlament előtt 2018 decemberében tartott demonstrációkkal kapcsolatban, hivatalos személy elleni erőszak miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője kedden az MTI-vel.

Keresztes Imre főügyész azt írta, a regionális ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt az elmúlt egy hónapban újabb három ügyben, hat ember ellen nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A vádirati tényállások lényege szerint a 2018. decemberi Kossuth téri demonstrációkon a vádlottak különböző tárgyakat dobtak a Parlament épületének védelmére felsorakozott rendőrsorfalba, lökdösték a rendőröket, ököllel ütötték és rúgták őket.

Az egyik vádlott a társaival padokat is egymásra rakott, amelyeket közösen megpróbáltak felgyújtani, majd a vádlott a már égő padra egy másikat próbált meg elhelyezni, később pedig közlekedési jelzőtáblát emelt ki a helyéből és tett az út közepére, valamint a különböző felgyújtott tárgyak közül egy égő szemeteskukát rúgott a közeledő rendőrök felé.

Kapcsolódó

2018: Így jutottunk el a dühös emojiktól a könnygázig

Az év elején még virágot tettek a diáktüntetők a rendőrautókra, az év végén viszont már egy ellenzéki politikus dobott füstbombát a rendőrök felé. Ami nem változott, hogy a kormány semmibe veszi a tüntetőket. Egy kivétel azért volt.

Az ügyészség a most benyújtott újabb vádirataiban azt indítványozta, hogy a bíróság a vádlottakkal szemben tárgyalás nélkül, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabjon ki.

Egy vádlottnál - akit garázdaság és más bűncselekmény miatt korábban a bíróság közérdekű munkára ítélt és a jelen ügyben csoportosan követte el a hivatalos személy elleni erőszakot a garázdaság mellett - az ügyészség nem látott lehetőséget az egyszerűsített eljárásra, így az ő esetében azt indítványozta, hogy a bíróság az általános szabályok szerint eljárva ítélje végrehajtandó szabadságvesztésre.

Keresztes Imre közölte azt is, hogy a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hasonló ügyekben összesen 21 ember ellen emelt vádat, jelenleg ezen tárgykörben nincs nyomozás folyamatban. Egy - ismeretlen helyen, vélhetően külföldön tartózkodó - elkövetővel szemben felfüggesztették a büntetőeljárást, míg az elsők között őrizetbe vett belga-kanadai állampolgárral szemben - bizonyítottság hiányában - az ügyészség megszüntette az eljárást.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!