A NASA ikerkísérlete alapján a hosszú űrben való tartózkodás nem károsítja tartósan az úrhajósok egészségét - írja az MTI. A vizsgálatban Scott Kelly egykori asztronauta és ikertestvére, a szintén korábban űrhajósként tevékenykedő Mark Scott vett részt.

Scott Kelly 2015 márciusa és 2016 februárja között tartózkodott a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). A NASA adatai alapján ezen időszak alatt több eltérés is jelentkezett az űrhajós szervezetében, például a génkifejeződése is megváltozott, ezek a módosulások azonban a küldetést követően kimutathatatlanná váltak. Azt ugyanakkor nem sikerült még megállapítani, hogy a mikrogravitáció és a sugárzás milyen hatással van hosszabb távon.

Fotó: ROBERT MARKOWITZ / NASA / AFP

Scott Kelly egészségi állapotát az ez idő alatt a Földön tartózkodó, alig néhány perccel idősebb testvérének adataival vetették össze.

Az eredmények kiemelten fontosak lehetnek a jövőbeli űrutazások megtervezése során.

Az ikertanulmány egyedülálló, hiszen Scott Kelly kifejezetten hosszú ideig tartózkodott az űrben, ő és testvére pedig eddig az egyetlen egypetéjű asztronauta ikerpár.

Scott Kelly április végén magyarul is megjelenő Egy év az űrben című könyvében megírta, hogy a visszatérés után úgy érezte magát, mintha megöregedett volna, feldagadt lábaiban kegyetlen fájdalmakat érzett, émelygést és égő érzést tapasztalt bőrén.

A tanulmány szerint az asztronautánál megváltozott a génaktivitás a Földön lévő ikertestvéréhez képest, ez különösen immunrendszerére volt hatással. A gének felépítése ugyanakkor változatlan maradt, az aktivitásban tapasztalt eltérések 90 százaléka pedig hat hónappal később kimutathatatlanná vált.

Megbolondítja a szervezetet az űrutazás

A szakértők egyelőre nem tudják, hogy a változások negatívnak vagy pozitívnak tekinthetőek-e.

Scott Kelly szemgolyója is megváltozott, retinája egyik idege megvastagodott, bizonyos területeken pedig csökkent a szellemi teljesítőképessége.

Ezek a változások azonban valószínűleg nem vezethetők vissza az űrben való tartózkodásra

- állapította meg a Francine Garrett-Bakelman, a New York-i Weill Cornell Medicine munkatársa által vezetett csoport. A szakértők tanulmányukban kiemelték, hogy az űrben ugyanúgy hat az influenza elleni oltás, mint a Földön, és a bélflóra sem változott jelentősebben, mint ahogyan a Földön stresszes körülmények között szokott. Az adatok vizsgálata ugyanakkor még közel sem fejeződött be.

Markus Löbrich, a Darmstadti Műszaki Egyetem kutatója egy megjegyzésben rámutatott, hogy a sugárterheltség egy Mars-misszió során jóval nagyobb, mint az ISS-en, az egészségügyi következmények ezért részben mások lehetnek. A potenciális veszélyek felméréséhez újabb elemzésekre lesz szükség.

Kiemelt fotó: ROBERT MARKOWITZ / NASA / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!