A kulturális miniszter, Csák János személyesen gratulált a kinevezéshez a Facebook-oldalán.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/788306-614492-1680679921-312627-451065-1680679803-d-sos20230309007-scaled.jpg)
Vidnyánszky Attila marad a Nemzeti Színház vezérigazgatója a következő öt évben is - jelentette be Csák János kulturális és innovációs miniszter a közösségi oldalán.
Legutóbb 2018 februárjában közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy Balog Zoltán akkori miniszter 2018. július elsejei hatállyal újabb öt évre megbízta Vidnyánszky Attilát a Nemzeti Színház vezetésével.
Vidnyánszky Attila 1964-ben született az ukrajnai Beregszászon, 2004-ben a Magyar Állami Operaház főrendezőjévé nevezték ki, 2005 óta tagja a Magyar Művészeti Akadémiának, 2006 és 2013 között a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója volt, 2008-ban részt vett a Magyar Teátrumi Társaság megalapításában, a szervezetnek azóta elnöke.
(MTI)