Romániában az utóbbi két hét átlagánál valamivel kevesebb, 1053 koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak, ugyanakkor minden korábbinál több, 60 fertőzött halt meg az utóbbi 24 órában - közölte kedden a stratégiai kommunikációs törzs.


Ismét negatív rekordot döntött - 522-re emelkedett - az intenzív terápiára szoruló súlyos betegek száma, miközben a kórházakban kezelt koronavírus-fertőzöttek száma csaknem 300-zal 7164-re csökkent, írja az MTI.

Romániában a járvány kezdete óta 88 593 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, közülük 38 454-et nyilvánítottak, két negatív teszt után, gyógyultnak. Az országban 3681 koronavírusos beteg vesztette életét.

Kedden hatályba lépett a színházak, mozik, koncerttermek és könyvtárak részleges megnyitását lehetővé tevő kormányhatározat. A kulturális intézmények a férőhelyek legfeljebb 50 százalékát használhatják.

Szintén keddtől engedélyezik Romániában a vendéglátóhelyek beltéri részeinek megnyitását. Az asztaloknál legfeljebb hatan ülhetnek, és az asztalokat legalább kétméteres távolságra kell elhelyezni egymástól.

Koronavírus - Még több hír a témában

A kulturális intézményeket és a vendéglőket csak azokon a településeken nyithatják meg, ahol a koronavírus-fertőzöttek száma nem haladta meg a lakosság 1,5 ezrelékét az utóbbi két hétben.

Kiemelt kép: Daniel Mihailescu / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!