A Gazdasági Versenyhivatal egyetért vele és üdvözli, hogy a szabályozás egyenlő versenyfeltételeket biztosít a különböző elektronikus fizetési csatornák - mint például a bankkártyás és az azonnali fizetési rendszerre épülő megoldások - között. A kereskedelmi törvény most elfogadott módosítása így orvosolhatja a GVH által korábban azonosított, a legkisebb kereskedőcégeket érintő piaci hátrányokat.

A versenyhivatal 2019 nyarán tette közzé a bankkártya-elfogadással kapcsolatos vizsgálatának eredményeit. Az egyik következtetése az volt, hogy a legalacsonyabb forgalmú kereskedők számára a kártyaelfogadás költségei - elsősorban a fix költségek miatt - olyan magasak, hogy a vállalkozások egy részének nem éri meg a bankkártyás fizetés biztosítása.

A jegybank meghagyná a 15 ezer forintos értékhatárt az érintős fizetéseknél

A tranzakciók 90 százalékát lehet érintésmentesen lebonyolítani.

Ezért kiemelten fontosnak tartják, hogy a kereskedelemről szóló törvény 2020. július 14-én kihirdetett módosítása nem a bankkártya-elfogadást, hanem az "elektronikus fizetés" elfogadását teszi kötelezővé a kereskedők számára (2020. évi LXXVI. törvény 38. §).

A szabályozás így egyenlő versenyfeltételeket biztosít a bankkártyás, illetve más elektronikus fizetési szolgáltatások (például a márciusban elindított azonnali fizetésre épülő megoldások) számára. Erre a kereskedőknek is megfelelő felkészülési időt ad - tette hozzá a GVH.

A hivatal szerint a következő hónapokban általánosan elérhetővé válhatnak és elterjedhetnek azok a megoldások, amelyek lehetővé teszik az elektronikus tranzakciók gyors és biztonságos lebonyolítását, és élénkülhet a verseny a fizetési rendszerek piacán. Mindez csökkentheti a fizetési tranzakciók költségeit mind a hazai fogyasztók, mind a magyarországi kereskedők számára. Összességében pedig csökkenhet a még mindig jelentős mértékű készpénzhasználat.

Kiemelt fotó: MTVA / Faludi Imre


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!