A Tokiói Egyetem tudósai szimulációs kamrában vizsgálták a vírus levegőben történő terjedését és a maszkok hatékonyságát. A zárt kamrában két bábut helyeztek el, arccal egymás felé. Az egyik fejet porlasztóval szerelték fel, hogy a köhögéssel a levegőbe jutó koronavírus-részecskéket tudja utánozni. A másik fej a természetes lélegzést imitálta, és egy gyűjtőkamrája volt a belélegzett vírusok számára.


Ha az egyiken van maszk

Az egyik kísérletben maszkot tettek a víruskibocsátó fejre, a textil és az orvosi maszk is több mint 70 százalékkal csökkentette a másik, maszk nélküli fej által belélegzett vírus mennyiségét.

Amikor a vírust belélegző fejre tettek maszkot. A textilmaszk 17 százalékkal, az orvosi maszk pedig 47 százalékkal kevesebb vírust engedett belélegezni. A szorosan rögzített N95-ös maszk, amelyet az egészségügyi dolgozók viselnek, a beszívott vírusok mennyiségét 79 százalékkal csökkentette - idézi az MTI. A kutatók megjegyezték, hogy százszázalékos védelmet akkor sem nyújtottak az N95-ös maszkok, ha ragasztószalaggal rögzítették az arcra.

Ha pedig mindkettőn

Abban a kísérletben pedig, amikor mindkét fél - a víruskibocsátó és a belélegző is - maszkot viselt, ez együttesen még hatékonyabb védelmet jelentett.

Kavaoka Josihiro professzor, a kutatás vezetője elmondta, hogy először végeztek kísérletet valódi koronavírussal a kórokozó terjedésének vizsgálatára, és felhívta a figyelmet, mennyire fontos, hogy a maszkot mindenki helyesen viselje.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Farkas Norbert/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!