Megkezdte a következő gigatender előkészítését az állami kommunikációs feladatokat összefogó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) - írta meg a G7.

Ez azt jelenti, hogy kimerült, vagy legalábbis belátható időn belül ki fog merülni az előző hasonló megállapodás 90 milliárdos keretösszege. Pedig azt a szerződést alig több mint egy éve, tavaly júniusban írták alá - teszi hozzá a lap.

Az NKH gyelőre csak egy előzetes tájékoztatót tett közzé, a tényleges részvételi felhívás előreláthatóan csak december elején jelenik majd meg. Mint írják: addigra egyébként jó eséllyel tényleg kimerül a keret, hiszen abból már augusztus közepén is csak 15 milliárd volt, az elmúlt időszakban pedig havonta átlagosan öt milliárdot költött kommunikációra az állami szféra.

A G7 szerint az előzetes tájékoztatás arra utal, hogy az NKOH-nál nem szeretnének belefutni abba a hibába, mint legutóbb, hogy nem hirdetik meg időben az új gigatendert, így néhány hétre elakad a propagandagépezet.

Rogán hivatala jóval szabadabban költheti a pénzt mostantól

Felmentették több jogszabály alól az általa irányított Nemzeti Kommunikációs Hivatalt.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán/MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!