Nyitott szemmel járva a várost az élővilág folyamatos átrendeződésével szembesülhetünk. Az őshonos fajok elsősorban az úgynevezett fitneszelőny miatt költöznek közénk, élelmet és rejtekhelyet találnak a településeken, de például az anyamedvék biztonsági okból viszik bocsaikat emberek közé. Egy-egy hód felbukkanása Budapesten, vagy mondjuk vaddisznók megjelenése a fővárosban eléggé látványos lehet, de az aprónépre általában ügyet sem vetünk.
Kik ők és mit akarnak?
Ők is egyre inkább megtalálják a számításaikat mellettünk, ám esetükben nem csak arról van szó, hogy eddig a mezőn találkoztunk egy-egy őshonos fajjal, ma pedig már városi parkokban is összefuthatunk. A rovarok, puhatestűek világában sokkal gyorsabb és aktívabb az idegenhonos fajok térhódítása, kiváló példa rá rettegett szúnyogok megjelenése, a minden ősszel országos hírré duzzadó poloskainvázió vagy a harlekinkaticák tömege.
Közismert, hogy több őshonos katicafajunk élet-halál harcot vív a fennmaradásért a harlekinekkel, ám most egy újabb, a magyar népléleknek oly kedves apróság néma küzdelméről érkezett hír. Pontosabban néhány fotó, ezen az előtérben a mindenki által ismert, meséink, dalaink egyik ihletőjét, a védett óriás éticsigát (Helix pomatia) látjuk, mögötte pedig egy invazív faj két egyedét.
A képek alapján Dr. Páll-Gergely Barna biológust, az MTA ATK Növényvédelmi Intézetének tudományos munkatársát kérdeztük: kik ők, és hogyan értékeljük jelenlétüket? A nagyon tömör válasz:
Egy behurcolt faj, a cirádás éticsiga (Cornu aspersum) két egyede, amely a kiskertekre és az éti csigára is komoly fenyegetést jelenthet.
Egyre többen vannak
A Földközi-tenger medencéjének nyugati részén őshonos, de mára a Mediterráneum teljes területén megtalálható, Görögországba például valószínűleg tudatosan, étkezési célból telepítették még az ókorban. Hazánkban Tihanyban volt az első észlelése az 1970-es években, húsz évvel később már Budapestről is volt adat.
Elterjedését senki nem kutatta, egészen 2018-ig alig 10 tudományosan is megerősített esetben bukkant fel cirádás éticsiga Magyarországon. Ekkor a szakember Facebook-oldalt indított, ahol azt kérte a budapestiektől, hogy küldjenek fotókat a cirádás, és egy másik hasonlóan idegenhonos faj, a fehérsávos éticsiga (Helix lucorum) észleléseiről. Mára a cirádás 100, a fehérsávos 40 megjelenésére van adatunk csak a főváros területén. Ezen a képen látszik, hogy előbbi inkább Pesten, míg utóbbi Budán gyakoribb:
Nekik lejt a pálya
Mindkét faj jelen van és terjed, ez pedig legalább két okból is rendkívül szomorú. Egyrészt hatalmas étvágyukkal nagyon komolyan károsítják a virágos- és konyhakerteket, Ausztráliban és Új-Zélandon - ahova szintén emberi közvetítéssel kerültek - jelenleg a puhatestűek közül az egyik legjelentősebb gazdasági kártevőnek számítanak.
Másrészt óriás éticsiga vetélytársai, és félő, hogy kiszoríthatják élőhelyéről az őshonos fajt. Sőt, tudományosan ugyan még nem jelenthetjük ki, de a szakember megfigyelései alapján ahol ezek megjelennek, ott az óriás éticsigák populációi visszaszorulnak.
Ha egy invazív faj megveti a lábát az új környezetben, onnantól kezdve jó ideig neki lejt a pálya: általában nincsenek meg hagyományos ragadozói, parazitái, kórokozói, ellenben ők maguk az őshonos fajok számára ismeretlen, végzetes betegségeket terjeszthetnek
- magyarázza a 24.hu-nak a puhatestűek szakértője.
Szerencsére egyelőre úgy fest, hogy a jövevények emberi településeken kívülre nem nagyon merészkednek, de ez a jövőben nyilvánvalóan változhat.
Mi vagyunk a felelősek
Megállítani esélytelen őket éppúgy, mint a poloskákat, vagy a számos már behurcolt és elterjedt fajt. Kevés, ha az ember a kertben összeszedi megöli őket, de ez talán nem is javasolt, a meztelen csigák kapcsán írtunk már arról, hogy sokszor a legjobb szándék is rosszul sülhet el. Páll-Gergely Barna megjegyzi azt is, amit korábban már más felütéssel írtunk: az emberek alapvetően szeretik a házas csigákat, nem szívesen pusztítják el.
Ha pedig a felelőst keressük, nézzünk tükörbe. Mind a cirádás, mind a fehérsávos éticsiga - utóbbi egyébként a Földközi-tenger keleti medencéjében őshonos - főként növények földlabdáiban terjed a nemzetközi kereskedelem révén.
Illetve hazánkban a rendszerváltás éveiben sokan próbálkoztak különböző éticsiga fajok tenyésztésével, nagy üzletnek tűnt őket étkezési célból exportálni. Az üzlet befuccsolt, a vállalkozók pedig a lehető legegyszerűbben szabadultak meg a sok tízezres állománytól: kidobták az élő csigákat a természetbe.
Egyszerre férfi és nő
Végezetül egy érdekes részlet, amit az a tény ihlet, hogy a fotókon bemutatott puhatestűek éppen párzanak - mindenki tanulta biológia órán, de a részletek talán homályban maradtak. A szárazföldi, vagy más néven tüdős csigák ugye hímnősek, ami azt jelenti, minden egyednek megvan a hím és a női ivarszerve is a hozzájuk tartozó ivarsejtekkel együtt. Hogy működik ez a gyakorlatban?
Reciprok megtermékenyítésnek nevezzük, mindkét egyed hímivarsejteket juttat a másik petesejtjeihez, így párosodás után mind a két résztvevő megtermékenyített tojásokat rak le.
Nagyon laikusan leegyszerűsítve mindkét csiga egyszerre férfi és nő, a nász után mindketten "szülnek" - dupla hatékonyság az utódok számát és a gének továbbörökítését tekintve. Létezik kivétel is: néhány faj ugyan hímnős, de ennek ellenére nász közben csak az egyik termékenyíti meg a másikat, a szerepeket ilyenkor a helyzet adja: az egyik a szó legszorosabb értelmében hímként viselkedve "rámászik" a másikra.
