2018-ban is tovább növelte bevételét a német gyökerű SAP Magyarországon: az üzleti szoftvercég itthoni leányvállalata tavaly 36,6 milliárd forint árbevételt ért el, ami közel két milliárd forinttal haladja meg a 2017-es bővülést - mondta el Pintér Szabolcs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a vállalat éves ügyfélkonferenciája alkalmából tartott sajtótájékoztatóján Siófokon.

Pintér Szabolcs. Fotó: SAP

A cégvezető közölte, egyaránt nagyívű projekteket zártak a pénzügyi, a kereskedelmi és a felsőoktatási szektorokban. Utóbbi kapcsán példaként említette, hogy 15 hazai felsőoktatási intézményben működik már integrált, SAP technológián nyugvó informatikai rendszer az intézményirányítási, a gazdálkodási, a kontrolling, a HR folyamatok kezelésére.

Pintér továbbá kifejtette, hogy a munkaerőhiány a szoftverigényekre is hatással van: egyre fontosabb elvárásként jelentkezik a cégeknél a magasabb munkavállalói élmény és az automatizáció biztosítása, és ezen trend tovább erősíti a felhő alapú technológiák használatát a hazai munkahelyeken. Ezzel összecseng, hogy az IDC piackutató cég szerint a tavalyi évben 38 százalékkal, 77 milliárd forintra bővült a hazai felhőszolgáltatások piaca, és idén is kétszámjegyű növekedés prognosztizálható.

Pintér Szabolcs emlékeztetett, az SAP több éve folyamatosan bővíti hazai, innovatív megoldásportfolióját, és már mesterséges intelligencia képességeket is kínál a magyar szervezeteknek. A vállalat, hogy segítse ezen technológia térnyerését és fejlődését, a Mesterséges Intelligencia Koalíció tagjává vált.

Gépekkel beszélgetni, nem kell félnetek, jó lesz

A mesterséges intelligencia még jó darabig nem fog az életünkre törni, most még bőven a kényelmünket és a hatékonyságot szolgálja.

A vállalatvezető a sajtótájékoztatón elmondta, idén új alpiacra is beléptek. Az úgynevezett élménymenedzsment megoldásokkal egy helyen, egységesen lehet mérni, menedzselni a munkavállalói mellett az ügyfelektől származó, a márkával, a termékekkel kapcsolatos visszajelzéseket, ezek egymásra hatását, és meghatározni a beavatkozási pontokat.

Pintér szerint a növekedésük egyik hajtóereje a vállalatirányítási rendszerek megújítása lesz, mivel 2025-ben megszűnik az SAP ilyen, legrégebbi verziójú rendszereinek támogatása, és már most mind több vállalat indítja el központi IT- rendszerének akár egy éven túlmutató megújítási projektjét. Mindezeknek is köszönhetően robosztus, a teljes hazai IT-piac bővülési üteme feletti növekedést vár idei évre.

Nyitókép: Uwe Anspach / dpa / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!