Bányarobbantás rázta meg a Recsken élőket, akik arra panaszkodtak, hogy előzetesen nem is tájékoztatták őket erről.


Ahogy arról beszámoltunk, kedden délelőtt hatalmas robbanás rázta meg Heves megye egy részét. Heves, Boconád, Átány, Tarnaörs településeken tapasztaltak földrengéshez hasonló jelenséget, többen arról számoltak be, hogy az ablakaik is beleremegtek a hanghatásba. Pontosan nem lehetett tudni, mi történt: lehetséges, hogy a térségben gyakorlatozó vadászgépek okoztak hangrobbanást, de a kőbányarobbantás és a meteorit-becsapódás is felmerült.

Pénteken ismét két hatalmas robbanásnak lehettek fültanúi a hevesiek: Recsken ugyanis megtörtént az első robbantás egy most újranyitott bányában, amely alig néhány méterre van a lakóházaktól.

Erről az LMP számolt be egy helyszínen készült Facebook-videóban. Ebben elhangzott, hogy a lakosok nagyon megijedtek, már csak azért is, mert előzetesen nem értesítették őket arról, hogy robbantani fognak.

- mesélte egy helyi asszony.

Azt is mondta, hogy a menye annyira félt, hogy nem mert otthon aludni, ezért hét kisgyerekkel együtt a nővérénél aludt.

- mondta, hozzátéve, hogy nagyon szeretnék, hogy a polgármester tegyen valamit az ügyben.

Egy másik nő elmondta, hogy azzal nyugtatták a lakosokat, hogy ha majd előre tudják, mikor lesznek a robbantások, nem fognak ennyire félni.

- tette fel a kérdést.

A recski ércbányát, ahol az 1970-es években 1300 ember dolgozott, 2000-ben zárták be. A bányatelkek újrahasznosításának lehetőségét 2014-ben kezdték el felmérni. Most a debreceni székhelyű Andezit Bau Kft. égisze alatt andezitet fognak bányászni a területen.

A heol.hu beszámolója szerint a helyiek egy része élesen ellenezte a bányanyitást az ügyben tartott januári fórumon, hiszen a művelési terület néhány száz méterre található a lakóházaktól, s már most is komoly tájseb látható a területen.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!