A Google sorra zárja be szolgáltatásait, tavalyelőtt a Google Talk, tavaly októberben a Google Plus közösségi platform, majd decemberben pedig a Hangouts lelövését jelentették be. A kasza lesújtott a 2016-ban megjelent Google Allo csetprogramra is, ami a fentebb említettek függvényében nem olyan meglepő.

Akkor arra figyelmeztetett a keresőóriás: márciusig lehet még használni a csevegőt, és aki szeretné, mentse le korábbi beszélgetéseit. A dátum el is jött: március 12-én végleg lehúzták a rolót.

Az Allo weboldalán már csak a búcsúüzenetet láthatjuk, a cég pedig alternatívaként a Messages (Üzenetek) appot ajánlja helyette. Egy ideig még van lehetőség utoljára a beszélgetések és fotók exportálására, amihez ezen a linken találunk magyar nyelvű segítséget.

Fotó: Google

A cég kommunikációs vezetője szerint a szolgáltatás nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, és tavaly áprilisban már a fejlesztését is befejezték. Azt is elmondták továbbá, hogy a cég más kommunikációs platformokra szeretné fordítani figyelmét és erőforrásait a jövőben.

Az Allo nem volt hosszú életű, a Duo videocsevegővel együtt indította még el a Google 2016-ban, de már akkor is felemás érzéseink voltak vele kapcsolatban, mert egyszerűen nem volt elég nyomós ok amellett, hogy miért kéne még egy csevegő a Messenger, a Viber, a Telegram, vagy a WhatsApp mellé - és láthatóan a felhasználókat sem győzte meg eléggé.

Google Allo: itt az új csevegő, de jó ez nekünk?

Már hozzáférhető a Google új csetprogramja, az Allo. Felemás érzéseink vannak vele kapcsolatban, cikkünkben pro és kontra elemezzük az első benyomásokat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!