Az újabb földmozgás fészke körülbelül 10 kilométeres mélységben volt, Sumba szigetétől mintegy 40 kilométerre, a múlt heti pusztító földrengés és cunami helyszínétől mintegy 1600 kilométerre, az ország déli részén.


Celebesz szigetének északi részét a múlt héten nagy erejű, 7,7-es földrengés rázta meg, melyet szökőár követett. A tragédiának már csaknem 1200 halottja van.

A helyi vöröskereszt szóvivője kedden arról számolt be, hogy egy templom romjai alatt 34 teológushallgató holttestét találták meg; sárlavina temette maga alá őket.

A múlt pénteki természeti csapás halálos áldozatainak száma várhatóan sokkal magasabb lesz, mert a mentőegységek sok helyet még meg sem tudtak közelíteni.

Joko Widodo indonéz elnök hétfőn engedélyezte, hogy az ázsiai ország nemzetközi segítséget fogadjon el a földrengés és szökőár után.

Az indonéz katasztrófavédelem vezetője előzőleg tudatta: 300 áldozat tömegsírba kerül, amit egészségügyi és vallási okokkal magyarázott.

Indonézia a világ legnépesebb muszlim országa, és az iszlám előírásai szerint a holttesteket a halált követő 24 órán belül végső nyugalomra kell helyezni. (mti)

Kiemelt kép: MTI/AP/Rifki


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!