A Nitrogénművek Zrt. közleményt adott ki a magyarországi műtrágyaellátásról és -gyártásról. Az előzmény, hogy mint a közleményben írják, az Agrárminisztérium 2021. november 19-én egyeztetett a magyar műtrágyapiac kereskedőivel és viszonteladóival arról, "hogyan tartható határon belül a magyar műtrágya". "Minden lehetséges eszközt meg kell ragadni a magyar gazdálkodók műtrágyaellátásának biztosítására" - áll az agrokep.hu portálon. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szerint a gazdálkodók elvárják, hogy a magyar műtrágyák az országban maradjanak. "Ha a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa, Bige László úr így folytatja (műtrágyaexporttal és áremeléssel), akkor komolyabb állami beavatkozásra lehet szükség." Sőt, arra is felhívták a figyelmet, hogy az állam átveheti a gyár üzemeltetését annak érdekében, hogy a műtrágya termelést állami ellenőrzés alá vonják.

A Nitrogénművek Zrt. fentiekkel kapcsolatban az alábbiakat közli: a társaság már jóval korábban, szeptember végén jelezte aggodalmát a piaci instabilitás és a felmerülő kockázati tényezők miatt, megkeresve az Agrárminisztériumot és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát. Ennek ellenére a céget, mint egyedüli nitrogénalapú műtrágyagyártót és jelentős forgalmazót, semmilyen egyeztetésre nem hívták meg.

A Nitrogénművek Zrt. egész évben maximális kapacitással üzemelteti a gyárat. A gyár éves tervezett karbantartási ciklusa 2021 júniusában volt, 6 hétig tartott. Februárban és a harmadik negyedévben két rövidebb, nem tervezett leállás történt. A Nitrogénművek Zrt. az egekbe szökő energiaárak miatt kora ősszel négy hétre felfüggesztette kereskedelmi tevékenységét, amit 2021 októberétől újraindított.

A társaság folyamatosan kínál műtrágyát a magyar gazdálkodóknak, közép-európai piaci árszinten. 2021-ben történelmileg kiemelkedően magas műtrágyaárakat tapasztalhattunk globális szinten, ami a 2016-2020 közötti időszak nyomott műtrágya átlagárnak és az ezt követő alacsony iparági befektetési szintnek az eredménye. A Nitrogénművek Zrt. mindenkor az elfogadott üzleti tervet követi az export mennyiség allokációja során. Azokat a havi mennyiségeket, amelyekre nincs kereslet egy adott piacon, átcsoportosítja azokra az országokra, ahol felmerül rá igény.

A Nitrogénművek Zrt. vezetése azt javasolja magyarországi és külföldi vásárlóinak, hogy a műtrágya kijuttatási szezon kezdete előtt vásárolják meg a szükséges mennyiséget. Ezzel elkerülhetik a 2022. első negyedévére várható szállítási problémákat és biztosíthatják maguknak, hogy a megvásárolt műtrágya ára az aktuális termelési költségekhez igazodjon.

Bármilyen kiviteli tilalom súlyosan sértené az uniós jogot, különösen az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSz) 35. cikkét. Kiviteli tilalom az EUMSz 36. cikkére és az Európai Unió Bíróságának (EUB) kapcsolódó ítélkezési gyakorlatára hivatkozva nem indokolható - hangsúlyozta Bige László cége.

A Nitrogénművek Zrt. biztosítja minden ügyfelét és partnerét, hogy a cég eleget tesz vállalásainak, és mindent megtesz a hazai és külföldi piac kiszolgálásáért. A vállalat 2021. november 1. és 23. között 89 ezer tonna műtrágyát szállított közvetlenül csak a hazai végfelhasználóknak, miközben ugyanebben az időszakban 87 ezer tonnát gyártott.

A műtrágya ára egyébként nagyon megdrágult, négyszer többet kell érte fizetni, mint tavaly.

Kapcsolódó

Attól tartanak a gazdák, hogy hamarosan 500 forintért tankolhatnak a mezőgazdasági gépekbe

A nagykereskedelmi üzemanyagárat nem fagyasztották be, ha emelkedik, az is "bekopogtat a lakásba".

Az áremelkedés mögött részben a földgáz árának emelkedése van. Minden egyes euró növekedés a földgáz árában 4 euró növekedést jelent a pétisó tonnájának önköltségi árában. Vagyis például egy 21 eurónyi drágulás 84 euróval teszi drágábbá a pétisó előállítását egy tonnára vetítve - mondta még októberben elején Bige László a Portfolio.hu-nak.

Bige László, illetve cégcsoportja évek óta a hatóságok össztűzében áll, legutóbb kétmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, valamint vesztegetés miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség, és nem ez az egyetlen vesztegetési ügy, amivel szorongatják a milliárdost. A műtrágyakirály birodalmáról és hányattatásairól részleteket itt és itt olvashat.

A Nitrogénművek Zrt.-t 14 milliárd forintra bírságolta kartellezésért októberben a Gazdasági Versenyhivatal, miközben a KITE Mezőgazdasági Zrt., Csányi Sándor OTP-vezér agrárbirodalmának legnagyobb cége megmenekült a kartelltagokat sújtó, milliárdos büntetéstől. A Partizán Spartacus című műsorában Bige László a versenyhivatal gigabírsága kapcsán úgy fogalmazott, hogy nincs köze a valósághoz, politikai ügyről van szó, tönkre akarják tenni őket. "Ez a kormánynak egy gazdaságvédelmi akcióterve, amiben úgy gondolják, hogy eljött az ideje annak, hogy minket tönkre tegyenek és aztán elosztanak egymás között."

A versenyhivatal nagy bírságától függetlenül a Csányi-Bige meccs még nem ért véget. Bigéék évekkel ezelőtt kártérítési pert indítottak, mert a cseles tulajdonosváltás után a KITE Zrt. nem kért többé a Nitrogénművek műtrágyájából, és ez érzékeny veszteséget okozott a műtrágyakirálynak. A hírek szerint a kártérítési per tétje a kartellbüntetéshez fogható, 10 milliárd forint körüli összeg.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!