A 21 éves férfi egy autóból, aotomata fegyverrel nyitott tüzet az udvaron összegyűlt fiatalokra. Két napja egy hetedikes diák lőtte le nyolc társát egy belgrádi iskolában.


Legalább nyolcan meghaltak és tizenhárman megsebesültek, amikor egy férfi automata fegyverből rálőtt az emberekre a Belgrád melletti Mladenovácon csütörtök késő este - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS). A szerb belügyminiszter terrorcselekménynek minősítette az esetet.

Az elkövető ellen elfogatóparancsot adtak ki, a rendőrség lezárta a területet, ahol a 21 éves férfi feltételezhetően rejtőzködik. Helikopterekkel és hőkamerákkal is zajlik a keresés.

A rendőrség egyelőre nem adott tájékoztatást az esetről. Az RTS helyszíni beszámolója szerint

A vérontás két nappal azt követően történt, hogy egy belgrádi általános iskolában egy hetedikes diák lelőtte nyolc társát és az iskolaőrt, illetve megsebesített további hat tanulót és egy tanárt.

A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut. Iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkán fordulnak elő az országban, és azokat eddig egyetlen esetben sem fiatalkorú követte el. Az utóbbi évek legsúlyosabb ámokfutása éppen tíz évvel ezelőtt történt, amikor a Belgrádtól 50 kilométerre délre található Velika Ivanca faluban egy férfi 13 rokonát gyilkolta meg.

(Forrás: MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!