Újabb emberölés miatt rendelt el perújítást a Pécsi Ítélőtábla annak a K. Zsoltnak az ügyében, akit egy 2016-ban, a Baranya megyei Túronyban elkövetett gyilkosság miatt jogerősen életfogytig tartó fegyházra ítéltek.


K. Zsolt négy évvel ezelőtt fejszével agyonverte a szomszédját, majd pénzt, ingóságokat és okiratot vitt magával annak házából. A Pécsi Törvényszék életfogytig tartó fegyházra ítélte nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és okirattal való visszaélés miatt.

Később kiderült, hogy hozzá köthető az a halálos tűzesetet is, amikor szénné égve találtak a turonyi házában egy idős asszonyt. K. Zsolt egy késsel megszúrta, majd több helyiségben is tüzet okozott, ennek következtében pedig a földre került áldozata szén-monoxid mérgezés miatt meghalt. Az eset alig két hónappal azelőtt történt, hogy az első gyilkosság miatt elfogták.

A perújításra azért vanszükség, mert a több ember sérelmére elkövetett emberölési cselekmények külön eljárásban nem bírálhatók el, ha az utóbb felderített cselekményt a korábbi elbírálása előtt követték el.

Fotó: rendőrség


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!