Az I. kerület által alapított Budai Vároltalmazó Közalapítvány tavasszal pályázatot írt ki a vízivárosi Iskola utca egyik albérletéből indult Kossuth-díjas énekes-gitáros-zeneszerző, Cseh Tamás emlékének ápolására, aminek célja a kerületben elhelyezendő új, méltó Cseh-emlékhelyek arcának megtalálása volt.

A résztvevők a munka során szabad kezet kaptak, így köztéren, kávézók, éttermek, vagy kiállítótermek belső terébe is elképzelhették a műveiket.

Az alapítvány MTI-hez vasárnap eljuttatott közleménye szerint harmincegy pályamunka érkezett be a június 30-i határidőig, ezek közül pedig Előd Ágnes szobrász, Szurcsik József képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorhelyettese, Révész Emese művészettörténész, Cseh András kutató képzőművész, Cseh Tamás fia; Váradiné Naszályi Márta polgármester, Salgó Viktória kulturális menedzser, énekes, dalszerző, valamint Csengey Balázs, a Cseh Tamás Archívum kutatója választották ki a legjobbakat.

A pályázat első díját Lévay Jenő A telihold dalai - Egyszer használatos homokóra Cseh Tamásnak című alkotása nyerte, a második helyen Tóth Xénia Bárány az üres lakásban című fotográfiája végzett, a harmadik pedig Mayer István Cseh Tamás című domborműve lett.

Galéria

Budai Vároltalmazó Közalapítvány

Lévay Jenő A telihold dalai - Egyszer használatos homokóra Cseh Tamásnak (80 × 53 cm, egyéni technika, ongrofoam lemezre kasírozott vászon, giclée nyomat)

24huGaléria

Újabb Cseh Tamás-emlékeket állíthatnak a budai oldalon

Újabb Cseh Tamás-emlékeket állíthatnak a budai oldalon

1/3 Budai Vároltalmazó Közalapítvány

Lévay Jenő A telihold dalai - Egyszer használatos homokóra Cseh Tamásnak (80 × 53 cm, egyéni technika, ongrofoam lemezre kasírozott vászon, giclée nyomat)

Fotó megosztása:

2/3 Budai Vároltalmazó Közalapítvány

Tóth Xénia: Bárány az üres lakásban (fekete-fehér fénykép, 28*35 cm)

Fotó megosztása:

3/3 Budai Vároltalmazó Közalapítvány

Mayer István: Cseh Tamás dombormű (1:3 arányú makett, gipsz)

Fotó megosztása:

Kapcsolódó cikkek

Liptai Claudia ezért van mindig fehérben a műsorok döntőjében

a nagy duett

Egy éve hunyt el a Linkin Park énekese: így emlékszik rá a banda és külön a basszeros

chester bennington

Lovasi András: Habony Árpádot tanítani fogják a PR-iskolákban

cseh tamás

Meghalt Benke László, Cseh Tamás hőse

benke lászló

Hova menekül a komcsi? - A rendszerváltás lenyomatai a magyar popzenében

auróra

Fotó megosztása:

A közönségdíjat egy Facebook-szavazás keretében osztották ki: ez a beérkezett 2710 voks több mint harmadának megszerzésével Szentgyörgyvölgyi Gáborhoz került, aki Plakát Cseh Tamásnak című alkotásával győzött.

Budai Vároltalmazó Közalapítvány Szentgyörgyvölgyi Gábor munkája

A pályaművek fotóit a Budai Vároltalmazó Közalapítvány Facebook-oldalán, az eredeti alkotásokat pedig augusztus végéig a Budavári Önkormányzat aulájában tekinthetik meg az érdeklődők.

Az I. kerületben jelenleg egy Cseh Tamás-emlékmű áll: az Iskola utcában emlékeztet első, Bereményi Gézával közös albérletükre.

Kapcsolódó

Ismeretlen Budapest: A Cseh Tamás emlékét őrző lakónévsor

A kor meghatározó zenészének karrierje a vízivárosi Iskola utca egyik garzonjából indult, erre pedig 2010 óta egy csinos tábla emlékeztet.

MEGNÉZEM A TELJES FILMET!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!