Bár Magyarország határain évek óta nem jelentkezett komolyabb menekülthullám, kormány a kedd esti Magyar Közlönyben megjelent határozatával újabb pénzeket osztott ki a migrációra hivatkozva.


Tény, hogy a kormánykommunikáció az elmúlt hetekben ismét ráerősített a fokozódó nyomás hangoztatására, ez most közel 15 milliárdos költségvetési tételben materializálódott. A kormány egy határozattal az eddigi előirányzat jelentősebb mértékű túllépését engedélyezte a Belügyminisztériumnak és a Honvédelmi Minisztériumnak.

A határozat, amelyet Mfor.hu talált meg, engedélyezi, hogy a belügyi tárca 10,28 milliárd forinttal, a honvédelmi pedig 4,37 milliárd forinttal költhet többet idén a tömeges bevándorlás kezelésére.

Ebből az összegből egyúttal egy keveset külön is felpántlikázott a kormány, hiszen a Belügyminisztériumnak a többlettámogatásból

  • 1,28 milliárd forintot a rendőrség,
  • 98,7 milliót a katasztrófavédelmi főigazgatóság,
  • 4 milliót pedig a bíróságok kapnak meg.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!