Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök vasárnapi tájékoztatóján bejelentette, az országban sikerült megállítani az új kínai koronavírus széleskörű, közösségi terjedését, írja a Guardian.


A kormányfő arról beszélt, Új-Zéland elkerülte a legrosszabbat, de tovább kell folytatniuk a harcot a fertőzés ellen.

Új-Zélandon már nem terjed ellenőrizetlenül közösségekben a koronavírus. Ezt a csatát megnyertük. De ébernek kell maradnunk, hogy ez így is maradjon

- közölte.

Az országban helyi idő szerint hétfőn 23 óra 59 perckor feloldják a négyes szintű kijárási tilalmat, amit négy héttel ezelőtt vezettek be. Ez idő alatt szinte az összes üzlet zárva tartott, átálltak távoktatásra, és mindenkit arra kértek, hogy maradjanak otthon.

Ardern elmondta, nem tudni, mi lett volna, ha ez a kijárási tilalom nincs érvényben. Most visszavisznek az ütemből és átállnak a hármas szintű kijárási korlátozásokra, ami új veszélyekkel fenyeget, mert az emberek többször kerülnek majd kapcsolatba egymással, hívta fel rá a figyelmet.

A döntés értelmében a kiskereskedések, az éttermek és az iskolák is szakaszosan újranyithatnak. Az emberek járhatnak már dolgozni azoknál a cégeknél, ahol megfelelő óvintézkedéseket tesznek a munkavállalók védelmében. Várhatóan kedden több mint egymillió új-zélandi tér majd vissza a munkahelyére.

Ashley Bloomfield, az új-zélandi egészségügyi minisztérium vezetője arról beszélt, a vírus terjedését megállították. Ez nem azt jelenti, hogy nincs új eset, de már mindegyik új azonosítottról tudják, hogy kitől kapta el a betegséget.

Ardern szintén optimista volt. Arra a kérdésre, hogy Új-Zélandnak sikerült-e legyőznie a koronavírust, azt felelte:

egyelőre igen.

Koronavírus - Még több hír a témában


Kiemelt kép: Mark Mitchell / POOL / AFP
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!