A járványhelyzet alatt sokaknak kellett otthonról helyt állnia munkában és tanulásban, és a távoli munkavégzés a pandémiából kifelé tartó időszakban is sokaknál megmaradt. Ahogy jön a tavasz, és nyílik a világ, sokan indulnának kifelé a természetbe, vagy elutaznának valahová - de akkor mi lesz az otthoni irodával, a kapcsolattartással, a távoktatással, és persze a digitális szórakozással?

Épp az ilyen élethelyzetekre tökéletes a Huawei MatePad 10.4 - a könnyű és vékony, de mégis sokat tudó eszköz, amely, ha akarjuk, megbízható munkatárs, kreatív tanulási segéd és persze a filmek, zenék és a közösségi szolgáltatások központja is egyben. A súly miatt nem kell aggódnunk, az eszköz fél kilónál is könnyebb, a nagy kapacitású akkumulátor segítségével pedig jó ideig nem is kell töltő után néznünk, dolgozhatunk akár egy domb tetejéről vagy vízpartról is.

A színgazdag, kontrasztos, 2K felbontású kijelzőn több alkalmazás is elfér egymás mellett, így nagyon könnyen lehet akár komplex feladatokat is végezni. A folyamatosan fejlődő HarmonyOS operációs rendszerben azt is megtehetjük, hogy ugyanazt az appot "duplázzuk", így például nem keverjük össze a közösségi alkalmazásaink privát és céges oldalait.

Huawei

A tablet ráadásul kompatibilis a Huawei M-Pencil érintőceruzájának 2. generációjával, így akár kézírással is jegyzetelhetünk, javíthatunk dokumentumokat vagy terveket skiccelhetünk papír nélkül. Egy kép vagy egy dokumentum egy részét is egyetlen mozdulattal kivághatjuk, hogy megoszthassuk másokkal. A tablethez ráadásul külső billentyűzetet is csatolhatunk, amivel már szinte nincs határa annak, mi mindent tudunk elvégezni.

Munkában és tanulásban segít az is, hogy a MatePad 10.4 kiválóan együttműködik más eszközökkel: Huawei mobilokkal azonnal összekapcsolódik, a MateBook D sorozat laptopjai pedig második kijelzőként használhatják. Az új MatePad kiváló társ akkor is, ha filmeket, sorozatokat néznénk vagy zenét hallgatnánk. Mindemellett előlapi kamerája és zajszűrő technológiával ellátott mikrofonjai segítségével tökéletesen használható videókonferenciákra, a WiFi-s modellekkel is könnyű bárhol az internetre csatlakozni, a SIM-kártyás változatokkal pedig tulajdonképpen bárhol online maradunk.

Szóval jöhet a tavasz és maradhat a távmunka, a digitális szórakozás és a kapcsolattartás, ezek nem zárják ki egymást, ha a segédünk egy stílusos,

vékony és könnyű, de mégis sokat tudó tablet: a Huawei MatePad 10.4!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!