Július 13-án a hatóságok megtalálták Naya Rivera színésznő holttestét a kaliforniai Piru-tóban, miután négyéves fiával csónakkal merészkedtek a tóra, ám mindketten a vízben kötöttek ki. Rivera utolsó erejével még visszatette fiát a csónakba, akire aztán egyedül találtak rá a hatóságok. Tudni lehetett, hogy évek óta rengeteg fulladásos eset történt a tónál, mert jéghideg a víz, nagyok a széllökések, a víz alatti növényzet pedig veszélyes, épp emiatt a búvárokat sem igazán merték leengedni a rendőrök.

Naya Rivera a Glee miatt a fiatal queer lányok példaképe és ikonja lett

Naya Rivera halála azért is megrázó, mert sokaknak jóval többet jelentett átlagos színésznőnél.

A People arról számolt be, hogy elvégezték a boncolást Riverán, ennek eredményei pedig azt mutatják, valóban baleset történt, azonban a színésznő beteg volt, amfetamint és alkoholt is találtak a vérében:

  • Fiával beugrottak a vízbe, majd Rivera gyorsan szólt a gyereknek, hogy menjen vissza a csónakba, segítette őt visszamászni, majd a színésznő kapálózni kezdett, ezután elmerült.
  • Vertigója volt, ami hirtelen szédüléssel, egyensúlyvesztéssel jár, ez már olyan szinten volt nála, hogy a hányinger kerülgette olykor. Antihisztaminokkal kezelte ezt, de a vízben mindig hatványozódott a rossz állapot.
  • A toxikológiai jelentés kimutatta, hogy Rivera vérében kis mennyiségű amfetamin, diezapám, etanol, koffein és fentermin is volt és valamennyi alkohol is.
  • Ezen kívül három darab 3 decis alkoholtartalmú, ciderekhez hasonló ital volt a csónakban (1 elfogyott, 1 felbontott, 1 felbontatlan).

Kiemelt kép: Vittorio Zunino Celotto/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!