Ki kell terjeszteni a minősített többségi döntéshozatalt az Európai Unió Tanácsában - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár szerdán Berlinben a szövetségi parlamentben (Bundestag). Az egy hete hivatalba lépett kancellár a kormányának programját ismertető, 84 perces beszédének utolsó, nemzetközi ügyekről szóló részében kiemelte, hogy Németország első számú nemzeti ügye, legfőbb nemzeti prioritása az Európai Unió sikere.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/307075-266355-1665639372-268166-84799-1639570204-k-ap20211215118-e1639569141711.jpg)
Ezért az új szövetségi kormánynak az eddigi kormányok irányvonalát követve továbbra is hidakat kell építenie az EU-ban, az összetűzések, hangos viták helyett a tárgyalásra, egyeztetésre kell törekednie - mondta Olaf Scholz és hozzátette: nem szabad megengedni, hogy a tagállamok közötti viták veszélyeztessék a közös politikai és pénzügyi tervek megvalósítását.
A polgárok joggal várnak el cselekvőképességet az EU-tól, ezért a Lisszaboni Szerződés adta mozgásteret kihasználva ki kell terjeszteni a többségi döntéshozatalt, így szabállyá kell válnia, hogy mi az Európai Unió Tanácsában minősített többséggel dönthetünk, beleértve azokat a területeket is, ahol ma nem ez a helyzet. Ez erősíti, és nem gyengíti a szuverenitást
- mondta a német kancellár. Továbbra is biztosítani kell azt is, hogy a közösség szorosabb együttműködésre hajlandó tagjai a többi tagország nélkül előmozdíthassák integrációjukat, mint például az euró vagy a schengeni övezet ügyében - tette hozzá Olaf Scholz.
Szerinte az EU-val kapcsolatos ügyek már régen nem a külpolitikához, hanem a belpolitikához tartoznak.
Arról is beszélt, hogy Németország elkötelezi magát a közösség alapját alkotó értékek, a szabadság, az emberi méltóság, a demokrácia és a jogállamiság mellett, és védelmükben világosan és egyértelműen kiáll az Európai Bizottság, mint a szerződések őre mellett.
Elmondta, hogy Németország bevándorlóország, ezért legfőbb ideje, hogy bevándorlási és integrációs társadalomként tekintsen magára.
Ezért meg kell könnyíteni a német állampolgárság megszerzéséhez vezető utat, mert így lehet megteremteni a teljes körű politikai részvétel és a jobb beilleszkedés lehetőségét. Így főszabályként be kell vezetni, hogy öt év tartózkodás után is meg lehet majd szerezni az állampolgárságot, és engedélyezni kell a többes állampolgárságot is - ismertette a kancellár. A menekültügyi rendszerrel kapcsolatban azt mondta, hogy ésszerűség által vezérelt migrációs politikát fognak folytatni, amely támogatja a legális migrációt és csökkenti az irreguláris migrációt. Ehhez hozzátartozik a menekültügyi eljárások gyors lefolytatása és a Németországban maradás lehetőségének biztosítása a jól beilleszkedett menekülteknek, de a maradásra nem jogosultak, különösen a bűnözők és a közveszélyes emberek következetes hazaszállítása, kitoloncolása is - mondta.
A többi között hozzátette, hogy a szélsőjobb fenyegeti leginkább Németország demokratikus berendezkedését. Ezzel összefüggésben leszögezte, hogy az új típusú koronavírus okozta betegség elleni védőoltás beadatásának ügye nem osztja meg a társadalmat, de van egy kicsi, szélsőséges és féktelen kisebbség, amely a világjárványban elfordult az államtól és a tudománytól.
A gyűlölködők e kisebbsége ellen a demokratikus jogállam minden eszközével fellépünk
- mondta Olaf Scholz.
Forrás: MTI