Hamarosan hét új sebességmérő áll szolgálatba a II. kerületben, melyek közül már üzembe is helyezték az elsőt.


A közlekedésbiztonság javítása érdekében hét új traffipax áll szolgálatba Budapest II. kerületében. Az elsőt már üzembe is helyzetét, ez a Nagykovácsi útra került – jelentette be Facebook-oldalán Őrsi Gergely polgármester.

A szocialista politikus azt írta,

„Így vesztette el családja és barátai Boglárkát, szomszédunkat, akit halálra gázolták a Harminckettesek terénél lévő villamosmegállóban. És így vesztettük el a kerékpárost, akit halálra gázoltak az Árpád hídon” – írta a II. kerület polgármestere a Facebook-oldalán.

„Forgalomszámlálási adatok alapján közel 6000 jármű érkezik be naponta ezen az útvonalon a városba, ráadásul a számlálás idején a 40-es táblánál mértünk 104 km/h-s sebességet is, így minden tekintetben indokolt sebességmérő telepítése” – írta Őrsi Gergely.

A polgármester elárulta,

„Fontos leszögezni, hogy célunk nem a bevételszerzés. Már csak azért sem lehet az, mert az így kiszabott bírságok a központi költségvetésbe kerülnek, vagyis az önkormányzatnak ebből nincs bevétele. Célunk a közlekedésbiztonság javítása” – tette hozzá Őrsi Gergely.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!