Csütörtökön Müller Cecília az operatív törzs sajtótájékoztatóján többek között arról beszélt, hogy Budapest és Pest megye mellett elsősorban a nyugati megyékben - Győr-Moson-Sopron és Vas megyében - jelentős mértékű a fertőzöttség.

Korábban csak megyei adatokat közöltek hivatalosan - habár ezek sem nevezhetőek túl informatívnak, mivel nem az aktív fertőzötteket mutatják, hanem az összes igazolt fertőzöttet az egyes megyékben -, a tájékoztatót követően a kormányzati tájékoztató portálon megjelent egy térkép, ami "az érintett településeket és a fertőzöttek életkori megoszlását" hivatott bemutatni.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A térképhez fűzött magyarázat szerint a települést szimbolizáló pötty akkor piros, ha az ábrázolt időszakban, azaz március eleje óta, volt a településen igazolt fertőzött. Csakhogy nem egy interaktív térképről van szó, hanem egy egyszerű képfájlról, ami önmagában is kissé megnehezíti a tájékozódást, arról nem is szólva, hogy semmilyen számadat nem áll rendelkezésre a fertőzöttséget illetően.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!