A szakértők eddig úgy vélték, hogy a Homo sapiens első kőmegmunkálási stílusai nagyjából 30 ezer éve tűntek el teljesen, miután fokozatosan átvették a helyüket az újabb módszerek. Ezek a technológiák a középső paleolitikum idején léteztek, és nagyban segítették fajunkat a terjeszkedésben. Egy friss tanulmány alapján ugyanakkor Nyugat-Afrikában az átállás csak 11 ezer éve történt meg - írja az IFLScience.

Más emberfajok már a modern ember kialakulása előtt is készítettek kőeszközöket, fajunk megjelenése után ugyanakkor új eljárások alakultak ki.

A kutatók eddig azt hitték, hogy a középső paleolitikum eszközeit nagyjából 30 ezer évvel ezelőtt végleg lecserélte az emberiség.

Eleanor Scerri, a Max Planck Történelemtudományi Intézet munkatársa és kollégái szenegáli leletek elemzésével cáfolták ezt az elképzelést. Scerri szerint Nyugat-Afrika határterületet jelent az emberi evolúció vizsgálatában, szinte semmit sem tudni, hogy mi történt itt a történelem előtti időkben.

Eleanor Scerri

A csapat Szenegál két legnagyobb folyója közelében több korai kőeszközt is azonosított. A vizsgálatok alapján az egyik lelőhely tárgyai 21-24, míg a másiké 11 ezer évesek. Scerriék korábban egy másik lelőhelyen is feltártak hasonló technikával készült eszközöket, azok 11600 évesek voltak.

Úgy tűnik, az izoláció miatt a térségben jóval tovább fennmaradtak a középső paleolitikum módszerei - a régió elzártságát a korábbi genetikai elemzések is igazolják. A szakértők úgy gondolják, hogy az utolsó jégkorszak alatt Nyugat-Afrika éghajlata viszonylag stabil maradt, emiatt a helyiek nem kényszerültek innovációra.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!