A kínai Csang'o-5 űrszonda által begyűjtött kőzetminták elemzése egy új holdi bazalttípust mutatott ki - írja az MTI. A felfedezésről beszámoló tanulmány alapján az anyag különbözik az Appollo- és Luna-missziók mintáitól.

A Csang'o-5 2020 decemberében emelt ki 10-500 mikron méretű kőzeteket a Hold talajából. A mintákat a Kínai Tudományos Akadémia munkatársai vizsgálták, és megállapították, hogy jellemzőik nagyjából a bazaltra, vagyis a láva gyors lehűlésével formálódott vulkanikus kőzetre hasonlítanak. A Földön eddig talált magnéziumban és vasban gazdag bazaltokkal ellentétben azonban a holdi anyagban kevés a magnézium, a vas-oxid szintje viszont magas.

Ez a bazalt egy új osztályát jelenti

- mondta Li Csun-laj, a csapat tagja, hozzátéve, hogy az újonnan azonosított bazaltminták különböznek a korábbi holdmissziók által gyűjtött kőzetektől. A felfedezés elvezethet a Hold vulkanikus aktivitásának pontosabb megismeréséhez.

David Trood / Getty Images

Li szerint az amerikai Apollo- és a szovjet Luna-missziók által évtizedekkel ezelőtt gyűjtött holdkőzetek az égitest történetébe és fejlődésébe nyújtottak betekintést. Ezeket a mintákat a Hold egyenlítőjének környékéről hozták el, és így nem reprezentálják a teljes holdfelszínt.

A kínai küldetés során begyűjtött kőzetek az Apollo- és Luna-missziók mintavételi helyeitől távolról, az Oceanus Procellarum lávamezőről származnak. A kutatók szerint nagyon valószínű, hogy ez a terület a holdi vulkanikus tevékenység legkorábbi bizonyítékait őrzi.

A Csang'o-5 mintegy 1,7 kilogramm kőzetet gyűjtött a Holdon 2020 decemberében, négy évtized után ezek voltak az első minták, amelyeket az égitestről eljuttattak a Földre. Kína a kőzetmintákból 17 grammnyit átadott 13 intézménynek elemzés céljára. Ausztrál kutatók vizsgálata megállapította, hogy a minták nagyjából kétmilliárd évesek, tehát mintegy egymilliárd évvel fiatalabbak, mint a korábban elhozott kőzetek. Ez azt jelenti, hogy a vulkanikus aktivitás a Holdon a véltnél 800-900 millió évvel tovább tartott.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!